Javában tombol a nyár, az ismerőseim pedig ismét sorra töltik fel a különböző szociális médiákra az esküvős képeket. A nyár az esküvők szezonja, és ilyenkor nagyon sokan hivatalosak lagziba. Nem csoda hát, hogy mostanában gyakran botlok kedvesen mosolygó, szépen felöltözött párokba a newsfeedemen, és bár nem akarom, magamban mindig bosszankodok egy kicsit, amiért én nem vagyok köztük. 

Hogy miért? Egyszerű. Életemben egyetlen egyszer voltam esküvőn, akkor is olyan picike voltam még, hogy az egészből semmit sem fogtam fel. Ha jól emlékszem, Romániában volt, és nem vagyok benne biztos, hogy az egészen ott voltunk, mert egyedül csak a hosszú, fehér asztalok rémlenek, és az, hogy mindenki eszik. Én még egyszer sem voltam cuki kis koszorúslány, és ami még furább, fogalmam sincs, hogy zajlik egy esküvő. Nem tudom, milyen szokások vannak, vagy hogy mi után mi következik, mi az illendő, és a többi. Nem vagyok teljesen analfabéta, de azért mégiscsak más megtapasztalni valamit, mint különböző forrásokból összekaparni arról az információkat.

A mi családuk nem túl nagy, de kapásból három-négy olyan rokont is tudnék mondani, aki már igazán "házasodós korban" van, és semmi. A közeli rokonságból én vagyok a legfiatalabb, és idáig ennek mindig szívtam a levét, (fogalmam sincs, hogyan kell kisebb gyerekekkel bánni), most meg, hogy végre lehetne benne valami jó, richtig nincs. Az már csak a sors fintora, hogy amióta együtt vagyok a barátommal, náluk két esküvő is megesett, és én egyikre sem voltam hivatalos. 

Persze ez amolyan tipik "first world problem", de azért engem tényleg bánt, hogy fogalmam sincs, hogy megy egy esküvő. Főleg, hogy én mindenképp szeretnék majd, és az kicsit gáz lenne, ha az én esküvőm lenne az első, amin igazából részt is veszek. Mindenesetre ma sikerült csak olyan blogbejegyzéseket olvasnom, amik az álomesküvőről szólnak, így egy kicsit én is eljátszadoztam a gondolattal, hogy számomra milyen lenne a tökéletes nagy nap.

AZ IDŐPONT

Sosem értettem azokat, akik hosszú évekig járnak jegyben, mert számomra az értelmetlennek tűnt. Én úgy vagyok vele, hogy ha már megkérték a kezemet, akkor tudjam azt is, hogy belátható időn belül férjhez megyek, nem csak három-négy év múlva valamikor. Olyan másfél-két év az, ami nekem még ideális lenne. Az esküvőt pedig vagy kora ősszel, vagy kora nyáron tartanám. Mindig is tetszettek az őszies esküvők, de azok is, amikor a menyasszony úgy néz ki, mint egy csodaszép tavasztündér, szóval ez mindenképp nehéz döntés lenne.

A HELYSZÍN

Templomi és polgári esküvőt is szeretnék, utóbbit pedig a lagzival egybekötve erősen szeretném kint tartani, ha lehet, akkor valamilyen vízpart mellett. Egy tó ideális lenne, de a Dunának is nagyon örülnék. Ha pedig egyáltalán nem lesz víz, az sem baj. Számomra a helyszínnel kapcsolatban csak az a fontos, hogy ne beltéri legyen. Nagyon kötődök a természethez, és szeretném, ha meghitt, tündérmesébe illő esküvőm lenne, fákkal, vízzel körülöttünk, felettünk pedig a csillagos égbolttal.

A RUHA

Néha szembejön velem pár esküvői ruha Facebookon, és olyankor mindig elcsábulok és végignézem az összeset, úgyhogy már van egy elég határozott kép a fejemben arról, hogy mit szeretnék. Persze ez még változhat az évek során, meg ki tudja, lehet az, amit kiszemeltem magamnak, egyáltalán nem is áll nekem jól. Egyelőre azonban szerelmes vagyok a csipke felsőrésszel rendelkező ruhákba, és abban is biztos vagyok, hogy nem alakhoz simuló, sellő fazonú ruhát szeretnék. Leginkább az A vonalú, könnyedebb darabok tetszenek, amiknek nincs akkor uszálya vagy szoknyarésze, hogy abban lehetetlen legyen a mozgás, de azért egy jól megszabott, ízléses hercegnős fazon is szép tud lenni.

A DEKOR

Nagyon sok egyedi ötlet kering a neten az esküvői dekort illetően, én pedig szeretném azt is valahogy természetközelivé tenni. Ha tehetem, majd biztos nagyon sok virágot és növényt fogok belefűzni a dekorba, és valahogy a környezetet is szeretném belevonni. Az égősorok használata is nagyon tetszik, és egy olyat is szeretnék csinálni, ahol a leendő férjemmel közös képeink lesznek kitéve időrendben, amolyan "ez a mi történetünk" szerűen. Plusz szeretnék valami kis postaládát, amibe a vendégek bedobhatják a nekünk szánt üzeneteiket, szerintem az is egy nagyon aranyos dolog.


PROGRAMOK
Mint mondtam, nem igazán tudom, hogy milyen szokások élnek jelenleg itt, Magyarországon az esküvőkkel kapcsolatban, én az amerikai filmekben látottakon nőttem fel. Ha jól tudom, nálunk nem annyira szokás beszédeket, esküvői fogadalmakat mondani, de szerintem ez egy csodaszép része az ünneplésnek, és én szeretném, ha az esküvőmön lenne ilyen. Azt mondjuk nem tudom elképzelni, hogy a férjemmel az összes vendég előtt mondjuk el a legbensőségesebb érzéseinket, szóval inkább csak szűk családi körben tennénk fogadalmat, vagy csupán egymás előtt. Meg aztán a cipős játék is nagyon kedves ötlet, olyat is szeretnék.

Ti hogy képzelitek el az esküvőtöket? Szeretnétek egyáltalán esküvőt?

Ez a nyár is úgy szalad el mellettem, hogy észre sem veszem. Lassan már itt az augusztus, és én még alig csináltam valamit. Imádom nyáron lógatni a lábamat, de néha úgy érzem, hogy egyáltalán nem használom ki a rendelkezésemre álló időt. Szerettem volna júliusban dolgozni, de nem találtam munkát. Persze ez egyrészt az én hibám is, mivel lusta vagyok és nincs kedvem bejárni sehova, helyben pedig nem csoda, hogy senki nem keres diákmunkást, olyan pici a városunk. Azon gondolkodom, hogy majd évközben Budapesten vállalok valamit, de ez még a jövő zenéje. Egyelőre azt sem tudom, mikor lenne erre időm.

Persze azért nem csak ülök a fenekemen, és van kifejezetten jó oldala is annak, hogy ennyi szabadidőm van, hiszen így tudok találkozni a barátaimmal, és végre van egy kis időm magamra is. Nagyjából fél éve nem voltam "normálisan" vásárolni, de most sikerült beújítanom jópár nyári cuccot, amit talán majd meg is mutatok nektek egy haul bejegyzésben. Anya végre levágta a hajamat, így most egyenes és félhosszú, nagyjából a lapockámig ér. Ez nem olyan rövid, de számomra egész drasztikus váltás a majdnem derékig érő hajkoronám után. Viszont imádom, úgyhogy egy percig sem bántam meg a döntésemet!

Mióta nálam is kitört a nyári szünet, elég sok minden történt velem, amiről valamiért sosem írtam nektek, pedig mindig is a beszámolós, mesélős bejegyzések voltak a kedvenceim. Úgyhogy most itt az idő ezt bepótolni! Igyekszem rövidre fogni, de nem ígérek semmit. :)

Május végén ünnepeltük a barátommal a harmadik évfordulónkat, és én VIP mozijegyeket kaptam tőle ajándékba, amiket aztán pontosan egy hónappal később sikerült felhasználnunk. Aznap volt az utolsó vizsgám, ami után elmentünk enni egyet, este pedig beültünk a Wonder Womanre. A VIP mozi egyébként egy vicces dolog, van svédasztal, ahonnan korlátlanul fogyaszthatod a fura dolgokat, és a popcorn, nacho és cola mellett kérhetsz pezsgőt, kávét és sört is. Mindezt szintén korlátlanul. Ami elég jól hangzik, csakhogy ők sem hülyék, így mindenből csak egy méret van (ami elárulom, hogy nem a legnagyobb). Úgyhogy végül mi nem is voltunk elégedettek, mert a szokásos nagy popcorn helyett csak valami picike cuccot kaptunk, akkor pedig már nem volt képünk javítani magunkat, hogy ebből akkor még szeretnénk vagy hármat. De legalább a bőrfotelek kényelmesek voltak. 

Június 29-én aztán segítettem az egyetemen az MA felvételik lebonyolításában, ami nagyon érdekes és tanulságos élmény volt, még akkor is, ha konkrétan odasültem a székhez azalatt a hat óra alatt. Este pedig meglátogatott az "oxfordi" barátnőm, aki ugyebár a nyárra hazajött, és kiültünk egy kicsit a Bálna Teraszra. Régi álmom volt, hogy onnan szemlélhessem a Dunát és a naplementét, és azt kell mondjam, hogy tényleg csodaszép - talán még azt a véletlenül vásárolt kétezer forintos aperol spriztemet is megérte. Egész sokáig ücsörögtünk ott, és utána még hazafelé felültünk egy kicsit a Szabadság hídra, meginni az elviteles fröccsünket. Nagyon vicces este volt.

Aztán jártam Kapuváron is cicanézőben, július második hétvégéjét pedig a barátoméknál töltöttem, ugyanis szombaton ünnepeltük a 20. szülinapját. Sokat szenvedtem az ajándékával, hogy mi legyen, végül  pedig a Pandemic Legacy nevű társasjátékot kapta tőlem, mivel tudom róla, hogy szereti a gondolkodósabb, taktikázós társasokat, ez pedig pont olyan. Ki is próbáltuk még aznap, és nagyon szuper. A különlegessége, hogy csak egyszer játszható végig, de mivel az nagyjából 12-24 órát vesz igénybe, ezért nem is tűnik olyan drasztikusnak. 

A szülinapja előtt, pénteken amúgy még elmentünk hamburgerezni is négyesben a nővérével és az ő barátjával, ami nagyon kellemesre sikeredett. Igazából rájöttem, hogy kifejezetten szeretek a nővérével beszélgetni meg időt tölteni, és a barátja is aranyos, csak nem olyan beszédes. Sajnálom, hogy sosem töltünk együtt időt, csak amikor családi program van. Tök jó lenne négyesben bulizni vagy moziba menni, csak van egy olyan érzésem, hogy a barátom nem lenne olyan lelkes, mint én.

Most pénteken pedig ismét a barátaimmal találkoztam, és nagyon sok király helyre beültünk, ami már eleve bearanyozta a napomat, de az méginkább, hogy velük lehettem. Kicsit iszogattunk, és nagyon sokat beszélgettünk. Végre ittam tátrateát, és még az ibolyás fröccsöt is megkóstoltam. Plusz tetkótesók lettünk, mert az egyik helyen lehetett venni olyan rágót, amihez járt tetkó, és mi természetesen vettünk is. Jó móka volt.

Itt tartunk most, jövő héten pedig ha minden igaz, megyünk egy hétre nyaralni Horvátországba, úgyhogy akkor nem igazán leszek aktív a blogon, de igyekszem majd azért fel-fel nézni. Apropó, blog! A Köztes Helyek tegnap lett egy éves, így szeretnék majd nektek egy kis játékkal kedveskedni. Addig is köszönöm nektek, hogy olvastok és követtek, nagyon hálás vagyok minden kommentért, minden megjegyzésért vagy megtekintésért! Köszönöm ezt az egy évet, remélem sok ilyen lesz még!

Szeretek utazni. Mindig is szerettem, ami talán annak köszönhető, hogy a szüleim már másfél-két évesen magukkal vittek külföldre. Javarészt az ő nevelésük számlájára írható, hogy ennyire kíváncsi vagyok a világra, és hogy végérvényesen belehabarodtam az utazásba. Minden részletét imádom: az izgatott pakolást, magát az utazást, a megérkezés csodás pillanatát, és természetesen az új városok, új országok felfedezését. Egy probléma van az utazással: az, hogy meglehetősen drága.

Fiatal egyetemistaként azt hiszem nem vagyok egyedül ezzel a problémával, ezért megpróbáltam összegyűjteni nektek pár lehetőséget, amikkel egyszerre tudtok világot látni és pénzt is spórolni. A legtöbbre magam is úgy bukkantam, hogy olcsó utazásokat kerestem, meg kibúvókat és kiskapukat, amiken keresztül esetleg új helyekre juthatok el a közeljövőben.

Önkénteskedj!
Egyik este kiváncsian épp az izlandi önkénteskedésre kerestem rá, amikor is szembetalálkoztam egy olyan lehetőséggel, amiről én személy szerint még életemben nem hallottam, pedig olyan szuperül hangzik, hogy ezt reklámozni kéne a fiatalok körében. Ez nem volt más, mint az Európai Önkéntes Szolgálat. Hogy mi is ez? Egy olyan program, aminek keretén belül a 17 és 30 év közötti, magyarországi fiatalok kiutazhatnak egy időre egy általuk választott országba, egy általuk válaszott nonprofit szervezethez dolgozni. Cserébe ingyen szállást és oda-vissza utazást biztosítanak a résztvevőknek - plusz némi készpénzt is. Általában heti 30-35 órát kell dolgozni, a fennmaradó időt pedig te oszthatod be magadnak, sőt, még szabadnapokat is kapsz - így tényleg megismerkedhetsz uticéloddal is.

Tipp: Nem csak az Európai Únió tagállamaiban vállalhatsz önkénteskedést ezzel a programmal, hanem pár másik országban is - például Izlandon. A részletekért csekkold az Európai Önkéntes Szolgálat oldalát!

Dolgozz és utazz egyszerre!
Kevesen tudják, de létezik egy nagyon szuper lehetőség, ami azoknak segít, akik szeretnének világot látni, de nincs rá annyi pénzük, hogy ezt csak úgy bármikor megtehessék. Ez pedig a Working Holiday vízum. Ami pedig egy olyan vízum, amivel különböző országokba lehet kimenni egy évre. A vízumhoz tartozik egy munkavállalási engedély is. Egy munkahelyen maximum három hónapig maradhatsz, és ahhoz, hogy megigényelhesd ezt a vízumot, 18 és 30/35 év közöttinek kell lenned, némi alaptőkével - ez egy előre meghatározott összeg, ami országonként változhat, és nem érdemes vele trükközni, mert a kiutazásod alatt ellenőrizhetik, hogy tényleg rendelkezel-e az elvárt összeggel. Jelenleg elég kevés vízumot adnak ki, így gyorsan kell jelentkezni a helyekre, valamit csak pár ország közül lehet választani: Új-Zéland, Tajvan, Ausztrália és Dél-Korea.

Tipp: Egy embernek csak egyszer adnak ki ilyen vízumot, úgyhogy ha erre határozod magad, akkor alaposan gondold át és tervezd meg az utazásodat! Ebben segítségedre lehet a Working Holiday oldala, ahol nagyon sok fontos információt megtudhatsz a vízumról. Még segítséget is nyújtanak neked a jelentkezéshez és a kintléthez.

Csapj le a jó ajánlatokra!
Érdemes úgy keresgélni, hogy nincsenek kőbe vésett elképzelései az embernek arról, hogy mikor, mennyiért és hova. Ellenkező esetben úgyis csalódás lesz a vége, és így biztos, hogy csak nehezen fogunk kedvező ajánlatokra bukkani. Természetesen nem azt mondom, hogy bármilyen velünk szembejövő ajánlatra csapjunk le, ha olcsó, mert előfordul, hogy az időpont nem jó, vagy egyszerűen nem érdemes oda ellátogatnunk, hiszen már voltunk ott, vagy egyáltalán nem is érdekel minket. Ezzel együtt mégis az a legjobbb ha rugalmasak maradunk, és kötetlenül keresgélünk.

Tipp: Tapasztalatom szerint nem érdemes a légitársaságok oldalán kutakodni, inkább olyan oldalakat figyeljünk, amik több ajánlatot vetnek össze számunkra, kikeresve közülük a legkedvezőbbet. Ehhez nagyon sok hasznos oldal van, nekem a kedvencem a Pelikán és az Utazómajom. Előbbinek a hírlevelére érdemes feliratkozni, ugyanis ott mindig értesítenek minket az akciókról. Az utóbbit pedig Facebookon érdemes követni, és őket különösen ajánlom, mert komplett utazásokat állítanak nekünk össze (repjeggyel és szállással), gyakran röhejesen olcsón. A Pelikánról még annyit, hogy nem csak repjegyeket keres nekünk, hanem városlátogatásokat is foglalhatunk rajtuk keresztül. Garantáltan megbízhatóak, én Krakkóba és Angliába is rajtuk keresztül jutottam el.

Használd ki a kapcsolati tőkédet!
Ha van a családban vagy a baráti körödben valaki, aki külföldön él - még akkor is ha csak ideiglenesen -, azt érdemes meglátogatni. Így csomó pénzt megspórolhatsz a szálláson, de nem csak ezért jársz jól, ha olyan helyre látogatsz, ahol már van ismerősöd. Hiszen így egy olyan embertől kaphatsz tippeket, aki tényleg tudja, hogy miről beszél, jól ismeri a környéket, és valószínűleg nem is áll szándékában átverni téged. Ráadásul egy kis szerencsével nem csak a turistalátványosságokat fogod megbámulni, mint mindenki más, hanem egy teljesen eltérő, "belső" szemszögből is megismerheted úticélodat.

Tipp: Ha valaki vendégül látott téged pár napra, és van rá lehetőséged, viszonozd a szívességet! Ezáltal adósa sem maradsz senkinek, és megerősíted kettőtök között a kapcsolatot - ami növeli annak az esélyét, hogy egy másik alkalommal is szívesen lásson téged az illető.

Nektek van valami bevált módszeretek, amivel a legjobb ajánlatokat fogjátok meg? Írjátok meg ti is a tippjeiteket és trükkjeiteket kommentben, ha szeretnétek!

Végre befejeződött a vizsgaidőszak, én pedig sikeresen teljesítettem az összes tárgyamat, lezárva ezzel az első évemet. Kicsit még mindig hihetetlen, hogy milyen gyorsan elszaladt ez az egy év. Hiszen annyi minden történt tavaly július óta! Már csak két év, és a kezemben tarthatom a BA diplomámat. Még belegondolni is furcsa.

Lehúztam hát egy teljes évet az egyetemen, ami alatt tanultam pár fontos dolgot magamról és a világról. Összeszedtem a toplistásokat, hogy megoszthassam veletek is a gondolataimat az utóbbi egy évemről, remélem tetszeni fog nektek. 

A LEHETŐSÉGEKET MEG KELL RAGADNI

Sokan mondják, hogy nem is a diploma miatt érdemes igazán egyetemre menni, hanem a sok lehetőség miatt, ami azzal együtt jár. Van ebben igazság, bár szerintem az egyetem elsősorban még mindig azoknak való, akik tényleg tanulni akarnak, meg diplomát szerezni. Az viszont kétségtelen, hogy egyetemistaként megnyílik előtted a világ. Mindig lesz valami ösztöndíj, amit megpályázhatsz, valami tudományos verseny vagy konferencia, amin részt vehetsz, valami önkénteskedés, amiben kipróbálhatod magad. De nem muszáj csak ilyen nagy dolgokra gondolnunk, mert "helyben", az egyetemen belül is csomó hasznos és érdekes plusz elfoglaltságban vehetünk részt Csak akarni kell. 

És miért ne akarnánk? Tudom, milyen nehéz megtenni az első lépést, ami kivezet a komfort zónából, de azt is tudom, hogy utána milyen jó érzés visszatekinteni arra, hogy legalább megpróbáltad. Nem érdemes félni. Nem. Bele kell vágni. Az egyetem önmagunk próbálgatásáról szól, és arról, hogy megtaláljuk a helyünket a világban, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a lehető legtöbb lehetőséggel éljünk. Nem tudhatjuk, hogy egy-egy út végül hova vezet. Itt van például az egyik barátnőm, aki ma utazik ki Svájcba egy nemzetközi konferenciára, ahol ő fogja képviselni Magyarországot. Elsőévesként! Megpróbálta, és sikerült neki. Ezért kell megragadni a lehetőségeket.

NEM JÖHET ÖSSZE MINDEN

Az egyetem más világ, teljesen eltérő attól, amit eddig tapasztaltam. Gimisként egyszerű volt jó jegyeket szerezni, barátkozni és hetente programokat tervezni velük, mindemellett pedig tűrhető mennyiségű alváshoz is jutni. Az egyetemen mindez egy fokkal nehezebb - sőt, gyakran az egyik kizárja a másikat. Valamiből mindig engedni kell. Mérlegelni kell, hogy épp mi a fontos és mi nem, aztán dönteni. Mert itt már nincs ki a kezébe vegye az irányítást helyettünk és megmondja, hogy nekünk mi a jó. Anya és apa nem szól ránk, hogy ma nem mehetünk bulizni, mert holnap egész nap beadandót kell írnunk. Az egyetemen már jobbára te szerzeved meg az életedet, és tudnod kell, hogy nem mindig jöhet össze minden.

Vagy ez vagy az, és ez az élet többi részére is igaz. Én például hatalmas elvárásokkal érkeztem Budapestre, úgy gondoltam, hogy egy álom fog teljesülni. Végre csak azt fogom tanulni, ami engem érdekel, nagyon menő, nagyon modern egyetemi épületekben. Végre felfedezhetem Budapestet, és élhetek az összes lehetőségével. Végre önálló(bb) leszek, és lesz egy csodaszép, tumblr-ra illő albérletem. Ezek közül egyes dolgok bejöttek, mások viszont nagyon nem. Gyakran irigykedem másokra, hogy bezzeg nekik minden összejött, csak aztán ha közelebbről is megvizsgálom a dolgot, rájövök, hogy nagyon nem. Lehet, hogy együtt él a barátjával, de közben a saját szüleivel közel sincs olyan jóban, mint én. Lehet, hogy csomó barátja lett az egyetemen, de közben a tanulás nem megy neki olyan könnyen. Az élet ilyen szempontból igazságos - senkinek sem ad meg mindent.

ÖNÁLLÓSÁG, ÖNÁLLÓSÁG, ÖNÁLLÓSÁG!

Ezt már rögtön a beiratkozás napján megtanultam. Elfelejtettem elvinni valami papírt, ami nélkül nem tudtam beiratkozni az egyetemre, és egy jó tíz percet teljes pánikban töltöttem. Szerencsére a bankhoz volt köze, így csak keresnem kellett egy közeli fiókot, ahol kiadták nekem az igazolást. Itt döbbentem rá, hogy innentől kezdve a döntéseim csak az enyémek, és velük együtt a felelősség is. 

Az egyetemen tényleg nem fogja senki a kis kezecskédet, és nem ellenőrzi senki, hogy mindent jól csináltál-e. A te dolgod ennek utánanézni. Persze nem maradsz teljesen egyedül, hiszen továbbra is kikérheted a szüleid vagy a barátaid véleményét, és fordulhatsz segítségért az egyetemen is, de végső soron minden a te felelősséged lesz. Senki sem fogja megmondani, hogy mikorra vedd fel az óráidat, és senki sem fog rádparancsolni, hogy járj be az előadásokra. Neked kell döntéseket hoznod, és magadnak kell gondoskodnod arról, hogy neked jó legyen.

Ez hát az a három legfontosabb dolog, amit elsőéves egyetemistaként tanultam. Számotokra mi a legmeghatározóbb "lecke", amire az egyetem vagy éppen a gimi tanított titeket? Osszátok meg velem kommentben!

Napok óta szándékozom írni nektek egy cikket arról, hogy (szerintem) mitől működik jól egy párkapcsolat, de elég nehezen láttam neki, szóval az inspiráció kedvéért gondoltam átnézem az összes olyan létező bejegyzésemet, amit a szerelem és a párkapcsolat témájában írtam. Két dolog tűnt fel: az, hogy ahhoz képest, hogy számomra mennyire fontos ez a téma, nagyon keveset foglalkozom vele, meg az, hogy a saját párkapcsolatomról még nem írtam bejegyzést. Persze, a barátomat sokszor megemlítettem az írásaimban, de sosem meséltem el nektek a történetünket. Ami azért fura, mert én egészen idáig abban a tudatban éltem, hogy ezt már rég megtettem. 

Most, hogy kiderült számomra, hogy mégsem, arra gondoltam, "bemelegítésként" először elmesélem nektek a történetünket egy kisebb tag keretein belül. Egyrészt azért, mert szeretek erről írni, másrészt azért, mert úgy hiszem, ezek az infók nektek is hasznosak lehetnek a későbbiekben, legalább annyiban, hogy majd ha elkezdek okoskodni a jó párkapcsolat titkáról, akkor ti már tudni fogjátok, hogy mire alapozok és milyen tapasztalatok állnak a hátam mögött. Így talán kerekebb lesz a kép, és megítélhetitek, hogy teljesen hülyeséget mondok-e, vagy sem. Vagy ha nem, akkor remélem, hogy legalább jól szórakoztok majd a bejegyzés olvasása közben! :)

Mikor és hol találkoztatok?

Pontosan ezt nem tudnám megmondani, mert mi évfolyamtársak voltunk a gimnáziumban, és bár nagyon sokáig semmi közünk nem volt egymáshoz, azért látásból/hallásból ismertük egymást. De valószínűnek tartom, hogy "hivatalosan" a gólyatáborban találkoztunk először, kilencedikben. Amennyire emlékszem nem beszéltünk egymással, ráadásul én akkor épp bele voltam zúgva az egyik osztálytársába, szóval inkább rá fókuszáltam. Az viszont megvan, hogy akkor még nem tudtam a rendes nevét és mindig Peetaként hivatkoztam rá, mert valamiért számomra nagyon hasonlított az Éhezők Viadala hősszerelmes karakterére.

Mióta vagytok együtt? 

Kicsivel több, mint három éve. Május végén ünnepeltük az évfordulónkat. 

Hogyan jöttetek össze?

Ez egy elég vicces sztori, ugyanis én márciusban még az ő egyik legjobb barátjával és osztálytársával jártam, de az nem volt valami fényes kapcsolat - sőt, hosszúéletű sem. Nagyjából egy hónapot voltunk együtt, és abból kettőt úgy töltöttem, hogy tudtam, hogy szakítani akarok a sráccal, csak borzalmasan béna voltam, és nem mertem ezt meglépni. A mai napig tisztán emlékszem, hogy végül a barátnőimnek kellett kilöködniük a folyosóra, hogy beszéljek már vele, és én ott szakítottam életem első barátjával, az iskola második emeleti folyosóján, egy radiátor mellett. 

Ezután eltelt pár hét, de a barátom csak azután hívott el randizni, hogy az exbarátom konkrétan rászólt, hogy miért nem jön már össze velem. Mondjuk a legelső randink elég rendhagyóra sikerült a maga nemében, ugyanis egy beszélgetésünkből kiderült, hogy én nem tudok Yu-Gi-Oh!-zni, ő meg erre felháborodott, és azt mondta, megtanít rá. Szóval igen, első kettesben eltöltött óráinkat azzal töltöttük, hogy egy üres tanteremben kártyáztunk. Talán furán hangzik, de én imádom, hogy így történt.

Aztán persze egy normális első randi is megesett, május 27-én elmentünk sétálni a városba, meghívott egy jégkására, és kiültünk a folyópartra beszélgetni. Ott csókolóztunk először, és visszafelé már egymás kezét fogva sétáltunk. 

Ki mondta először, hogy szeretlek? 

Nemrég beszéltünk erről a barátommal, és végül nem tudtunk megegyezni, hogy ki volt az első, mert én váltig állítottam, hogy ő volt, ő meg azt, hogy én voltam. Nem tudtunk igazságot tenni, habár nekem legalább volt egy emlékem, amihez kötöttem az eseményt, ő meg egyáltalán nem tudott felhozni semmit az ügy érdekében. 

Mikor mutattátok be egymást a családjaitoknak?

Én a barátom 17. születésnapján lettem bemutatva a családnak, ami akkor nekem hatalmas sokk volt, mert én úgy képzeltem, hogy ez majd fokozatosan zajlik, először megismerkedem a szülőkkel, aztán a tágabb családdal. Na már most ez ugye egy nagycsaládos szülinapi banzáj esetében nem játszik. Az egész rokonságot egyszerre ismertem meg, és nagyon izgultam aznap. Persze mindenki kedves volt velem, és pozitív élményként maradt meg az eset, de azt a szintű stresszt, amit én előtte átéltem... ha lehet, többet nem élném át. 

Vele az én családom június végén találkozott, amikor is a barátom először jött el hozzánk. Neki szerencséje volt, mert első körben ő csak a szüleimet kapta, nem az egész pereputtyot. Azt viszont tudom, hogy előtte ő is izgult, mert többek között azt álmodta, hogy apukám puskával kergeti. Vicces volt. :D

Hasonlítotok vagy inkább különböztök egymástól?

Azt mondanám, hogy is-is. Nagyon sok mindenben egyezzünk, és a fontosabb dolgokról nagyjából ugyanúgy gondolkodunk, de azért megvannak a saját különbségeink. Én például sokkal aktívabb, és kalandvágyóbb vagyok, mint ő, valamint könnyebben beszélek az érzéseimről és könnyebben is mutatom ki őket - ja, és nevetségesen romantikus lélek vagyok. Talán ez a két nagy dolog, amiben igazán eltérünk egymástól.

Milyen pár vagytok? Romantikus, komoly vagy inkább játékos?

Egyértelműen az utolsó. Nagyon sokat viccelődünk egymással, és sokszor úgy viselkedünk, mint a dedósok. Kergetőzünk a lakásban, vizipisztoly-csatát vívunk, bírkózunk, és még sorolhatnám. Ez kicsit abból is fakad, hogy a barátom hajlamos elviccelni a komoly dolgokat, de összeségében én is nagyon gyermeklelkű vagyok és imádok hülyéskedni, amiben ő mindig partner. Néha túlságosan is.

Hogyan kezelitek a konfliktusokat?

Mivel mindketten elég konfliktuskerülők vagyunk, akik nem szeretnek veszekedni, így általában egyáltalán nem jellemző ránk az, hogy ordítozunk a másikkal, tárgyakkal vagdalkozunk, meg ilyenek. Egy alkalomra emlékszem, amikor felemeltem a hangomat a barátommal szemben, az is részben azért volt, mert már volt bennem egy kis alkohol, és borzasztóan aggódtam érte. Egy fesztiválon voltunk, ő meg elment egy barátjával, csak épp telefont nem vitt magával...

Mindenesetre mi inkább megbeszéljük a problémáinkat, csak ugye ehhez az kell, hogy azt előbb megosszuk a másikkal. Ami nekem néha nehezen megy, szóval csomószor úgy kezdődik az egész, hogy a barátom látja rajtam, hogy valami nem oké, és addig kérdezget, hogy mi a baj, amíg végüll elmondom. Aztán kibeszéljük és megpróbálunk együtt valamilyen megoldást keresni, csak sajnos nem minden problémának van megoldása. Bocsánatot amúgy én előbb és könnyebben kérek, a barátom ilyenkor inkább a szeretgetéssel próbálja kifejezni azt, hogy sajnálja.

Ennyi lett volna ez a tag, nyugodtan vigyétek el, ha esetleg ti is kedvet kaptatok a kitöltéséhez, én biztosan szívesen olvasom majd az ilyen témájú bejegyzéseiteket!