Én és a pszichológia II.

by - Friday, June 09, 2017


Pár hónapja írtam egy bejegyzést arról, hogy hogyan kerültem arra az egyetemre és szakra, ahol jelenleg épp vagyok, és már akkor is említettem, hogy ezt egy cikkszorozatnak szánom, több egybefűzhető bejegyzéssel. Végre volt időm megírni ennek a sorozatnak a második részét, ami elsődlegesen magáról a pszichológus képzés felépítéséről fog szólni, és arról, hogy pontosan milyen utat is kell bejárnia annak, aki mondjuk praktizálni szeretne a jövőben. 

Elég konkrétra szeretném ezt a bejegyzést, mert úgy érzem, itt erre van szükség - a felvi meg az összes többi marha okos felsőoktatásról szóló forrás nagyon sok lényeges tényezőt kihagy a szak ismertetéséből, ami azért nem mindegy, ha a jövődről van szó. Éppen ezért igyekszem ebben a bejegyzésben konkrét tényeket közölni és semmit sem elhallgatni vagy kihagyni, hogy a lehető legnagyobb segítséget tudjam nyújtani nektek. Kezdjünk is neki!

Először is pszichológus végzettséget egyedül egyetem elvégzésével kaphatsz, jelenleg ilyen képzést Budapesten, Pécsett, Debrecenben és Szegeden indítanak. A pszichológia általában a bölcsésztudományokhoz tartozik, így a legtöbb helyen a BTK-n kell keresni, egyedül az ELTE esetében van ez másképp, ahol a pszichológia és a pedagógia külön kart kapott. Az alapképzés három év, ekkor csak viselkedéselemző diplomát kapsz, pszichológus csak a két éves mesterképzés után leszel. 

Eddig nagyjából még mindenkinek oké. Azzal viszont kevesen vannak tisztában, hogy egy MA diploma pontosan mire jogosít fel, és hogy erre még jócskán van mit építeni. Egyre több helyen elvárás, hogy egy pszichológus rendelkezzen valamiféle szakképesítéssel is, amik általában 2-4 év alatt végezhetőek el, és önköltségesek. Közben természetesen lehet dolgozni, de ha mondjuk pszichoterapeuta szeretnél lenni, akkor az legalább 8-9 év, mire odajutsz. 

Többé-kevésbbé így épül fel a pszichológus képzés, persze ennél azért bonyolultabb, mert nagyon sokféle szakirány van, és nagyon sok különféle "mellék" képesítés, szóval azt nem mondanám, hogy ha erre a szakra jelentkezel, akkor máris meg van határozva az egész életed, mert egyáltalán nem. Pszichológusként dolgozhatsz az egészségügyben, az oktatásban, az igazságügyben, a céges világban, de akár a médiában is. És még azon sem kell izgulnod, hogy az MA szakirány kiválasztásával örökre elkötelezed magad egy irány mellett, mert valamilyen furcsa módon a szakpszichológus képesítés nem muszáj összhangban legyen az MA szakirányoddal. Tehát végezhetsz mondjuk kognitív szakirányon, és simán lehetsz utána klinikai szakpszichológus.

Hosszútávon tehát ezek a kilátások várnak a pszichológia szakos hallgatókra. De most nézzük meg egy kicsit közelebbről a BA képzés felépítését is! Ugyebár ez egy általános, alapozó jellegű képzés, ami a pszichológia meghatározó területeire enged némi betekintést, névszerint az általános (kognitív és affektív) pszichológiába, a szociálpszichológiába, a fejlődéslélektanba, és a személyiségpszichológiába. Ezekből a diploma megszerzéséhez műhelymunkákat kell írni, ami lényegében a szakdolgozatot teszi ki.

És akkor most térjünk ki arra, hogy milyen előismeretekkel érdemes ide érkezni, mert sajnos nincs túl sok megkötés a jelentkezést illetően: biológiai és angol. De tényleg. Ha tehetitek, ezekből mindenképp emeltezzetek, mert jól fog jönni a későbbiekben. Az első két félévben ott van az anatómia és élettan, ami nem olyan vészes, ha figyeltél biológia órán, de ha eleve úgy jöttél ide, hogy soha az életben nem kell majd tudnod, hogy a Langerhans-szigetek nem egy földrajzi fogalom, akkor szenvedni fogsz. Nem orvosi szinten tanuljuk a dolgokat, de azért az idegrendszerre és az agyi működésekre mondjuk elég nagy hangsúly helyeződik, amit jól mutat, hogy kötelezően elvégzendő tantárgy például a neurológia is.

Az angolt pedig azért ajánlom erősen, mert a szakirodalom nagyrésze sajnos angolul íródott, így bármiféle beadandóhoz, prezentációhoz és/vagy műhelymunkához valószínű, hogy ezen a nyelven kell majd szakszövegeket olvasnod. Ami azért nem kis meló, és nem egy alapszintű tudást igényel.

Tömören felvázolva a helyzetet tehát ez az, amire pszichológia szakos hallgatóként számíthatsz, ha tényleg úgy döntesz, hogy ebben az irányban folytatod tanulmányaidat. Remélem sikerült hasznos információval szolgálnom! :)

You May Also Like

0 comments