Először is szeretnék minden kedves olvasómnak és idetévedőnek kellemes húsvéti ünnepeket kívánni, remélem az elmúlt napokban sikerült mindenkinek pihennie és kikapcsolódnia egy kicsit. Nekem nagyon kellemesen telik a szünet, bár semmi érdemlegeset nem csináltam a hétvégén. Hazajöttem, segítettem anyunak a húsvéti menü elkészítésében, és csokit (meg minden mást) zabáltam. Holnap ha minden igaz este elmegyünk a családdal megnézni a Kincsemet, ami nekem már a második alkalom lesz, de annyira tetszett ez a film, hogy most a szüleimet is elrángatom magammal. Remélem azért ők is élvezni fogják - kíváncsi vagyok, hogy nekik mi lesz majd a véleményük.

De ennyit a húsvétomról, amiért igazából írok, az az, hogy közöljem, élek még, sőt, néha egész érdekes dolgok is történnek velem, amiről szeretnék nektek is beszámolni. Az utolsó bejegyzésem ugyebár elég borongósra sikeredett, de nem bánom, hogy azokat a gondolataimat is megosztottam veletek, mert akkor tényleg úgy éreztem, hogy senki sem szeret, és hogy semmi sincs rendben. Azóta szerencsére javult a helyzet, a párkapcsolatom és az egyetemi barátságaim terén is. 

Bár az utóbbival továbbra sem vagyok elégedett, megtanultam kicsit elengedni a dolgot, és ráébredtem, hogy nem kell mindenkivel jóban legyek, elvégre sosem voltam az a típus, aki a társaság közepe volt. Magamhoz képest szerintem így is nagy erőfeszítéseket tettem azért, hogy aktívan részt vegyek a karunk közösségi életében, és nagyon örülök neki, hogy mindezt megtettem. Hamarosan jön a vezetőképző tábor, ami után már csak egy avatás, és aztán hivatalosan is animátor leszek, ami azért büszkeséggel tölt el. Sok idő és energia volt a képzés, és az elkövetkező animátorság is az lesz, de összeségében azt mondom, hogy megérte. Nyitottabb és közvetlenebb lettem általa, és talán a szervezői kézségeim is fejlődtek valamennyire, ami nagy szó.

Egyébként ha már Animátor Kör és egyetemi barátságok, azt azért elmondanám, hogy az utolsó képzés azért nagyban segített, hogy kicsit eltávolítsam magamtól ezt a dolgot és ne rágódjak rajta annyit (azért még mindig foglalkoztat, de már kevésbbé tölt el rossz érzéssel), mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptam. A végén írhattunk egymásnak kis leveleket, apró üzeneteket, és én jópárat kaptam, ami lényegében megerősített abban, hogy azért sokan barátként tekintenek rám és megbíznak bennem. Ez segített ráébrednem arra is, hogy tulajdonképpen nem azzal van a problémám, hogy nem elég mélyek a kapcsolataim, mert egyenként igenis azok, csak hiányzik egy olyan szilárd, állandó csapat, akikkel mindig összetartanánk és közös programokat csinálnánk. Talán ahelyett, hogy azon bánkódnék, hogy egyetlen "kör" sem fogad be, inkább csinálnom kéne egy sajátot. Majd igyekezni fogok.

A barátommal is jelentősen javult a helyzet, szerencsére sikerült kibeszélnünk a dolgainkat. Azért nem mondom, hogy könnyű volt, mert elég komoly beszélgetésen vagyunk túl, ahol egy olyan válaszútba ütköztünk, ami akár a kapcsolatunk végét is jelenthette volna. És nem mondom, hogy nem gondoltam át mind a két lehetőséget, mert átgondoltam. (És közben mocskosul szarul voltam,  naponta többször elbőgtem magam és alig volt életkedvem.) Egész egyszerűen képtelen voltam amellett dönteni, hogy legyen vége, és ezzel a barátom is így volt. Remélhetőleg jó döntést hoztunk, én bízom benne, hogy igen. 

Jelenleg úgy látom, hogy a kapcsolatunk most kezd felnőni, és most van igazán próbára téve, hiszen eddig nem voltak "igazi" gondjaink, amikkel meg kellett volna küzdenünk. Most viszont van, ráadásul úgy hívják, hogy ÉLET, csupa nagybetűvel, és ha itt is megálljuk a helyünket, akkor az már egy komoly dolog. Meg aztán én mindig is úgy tekintettem az ilyen nehézségekre, mint amik megerősítik a szerelmet - már ha sikerül azt közösen megugrani. Nekünk most sikerült, és remélem, hogy a jövőben is mindig sikerülni fog.

Ennyit a lelki dolgokról. Most hogy halálra untattalak titeket, jöhetnek az izgalmasabb részek, amiket viszont nem fogok túltárgyalni, mert már így is borzalmasan hosszú lesz ez a bejegyzés, bocsi. Csak hogy a fontosabb történéseket összefoglaljam: jelentkeztem a Mindsethez cikkírónak, ahova végül fel is vettek, és ha minden igaz, most a mentorprogram részese vagyok, voltam a Normafán piknikezni pár barátnőmmel, ettem japán finomságokat, plusz jelentkeztem a XXI. Pszinapszisra önkéntesnek, ahol 9 óra munkáért cserébe ingyen bérletet kapok, így bármilyen előadásra és workshopra szabadon beülhetek majd.

Aki egyébként nem tudná, hogy ezt eszik-e vagy isszák, annak mondanám, hogy lényegében ez egy egész hétvégét felölelő eseménysorozat, aminek keretein belül minden érdeklődő közelebbről is megismerkedhet a pszichológiával. Ráadásul nem csak elméleti, hanem gyakorlati síkon is, hiszen különböző workshopok is lesznek, aminek keretein belül bárki szerezhet sajátélményt. Szóval ha kicsit is érdekel titeket a pszichológia, akkor gyertek bátran, mert nagyon sokszínű és érdekes rendezvénynek nézünk elébe.

Voltam még Győr Slamen is, ami után szerencsésen lekéstem az utolsó buszt és vonatot is, úgyhogy szégyenszemre apát kellett hívnom (éjfélkor), hogy vigyen haza. Ami oda-vissza egy jó 50 perces út. Aztán beöltöztem horrorisztikus cigány jósnőnek, túráztam egyet apuval Bakonybélben, ahol a Csillagdába is voltunk és volt szerencsém egészen közelről megfigyleni a Napot (nagyon király volt, ha tehetitek ti is látogassatok el hozzájuk). Iszogattunk a Deákon, nyertem egy polipos kulacsot, voltam kistáborban és sokfelé ettem. 

A héten meg szerdától péntekig a barátommal voltam, és többek között pizzáztunk, filmet néztünk, ellátogattunk különféle orvostörténeti múzeumokba (amik meglepően érdekeseknek bizonyultak), sétáltunk a Várnegyedben, és ami a legkirályabb: végre voltunk a Cat Cafe-ban! Ami egy eszméletlenül aranyos hely, legalább tizenöt cicával, amik közül nagyjából hármat azonnal haza is csempésztem volna. Ottlétünk minden percét imádtam - még a kávéhabjukon is macskatappancsok voltak, hogy ne imádtam volna -, a barátom már nem volt ennyire lelkes, de azért ő is jól szórakozott, ha máson nem is, legalább rajtam.

Bocsánat, hogy ilyen hosszúra sikerült ez a bejegyzés, de tényleg szerettem volna minden fontos részletet megosztani veletek. Nagy-nagy szeretet annak, aki végigolvasta!