Top 5 hely, ahova el szeretnék jutni

by - Sunday, March 05, 2017

A hétvégén szinte csak az utazás körül forgott az agyam, ami nem is csoda, hiszen egyrészt az Erasmuson gondolkodtam, másrészt pedig azon pörögtem, hogy májusban tényleg meg fogom látogatni az egyik nagyon kedves barátnőmet Angliában. Szombaton megvettük a jegyeket, és azóta csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lesz kint, meg hogy mennyi új helyre szeretnék még elutazni, lehetőleg minél előbb.

Úgyhogy egész hétvégén csodásabbnál csodásabb utazásokról álmodoztam, aminek az lett a vége, hogy kikívánkozott belőlem ez a toplista. Igazság szerint a bejegyzés címe kicsit csalóka, mert bár tényleg mind az öt helyre nagyon szívesen eljutnék, azért ha csak a szívemre hallgatnék, és nem venném figyelembe, hogy mennyire reális a választott úticélom, akkor kicsit másképp nézne ki a lista. Viszont most igyekeztem olyan helyeket válogatni, ahova viszonylag könnyebben el tudnék jutni, és még sosem voltam. (Ezalól egyedüli kivétel Izland, mert Izland életem szerelme és értelme, így egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni tőle.)

Olyan elemi erővel kívánkozom Izland csodálatos vidékeire, hogy az szinte fáj. Nagyon régi álmom, hogy egyszer majd eljutok erre a picinyke, ám annál gyönyörűbb szigetre, ahol aztán hetekig csak túrázom, gejzíreket és vulkánokat nézek, na meg lélegzetelállítóbbnál-lélegzetelállítóbb tájakat fedezek fel. Alapvetőleg ez még egy távolabbi célom, ugyanis jól tudom, hogy Izlandot bejárni azért nem kis pénz, főleg, mivel nem érdemes csupán pár napra maradni, és ha már ott vagy, akkor szinte lehetetlen bérelt autó nélkül létezni. Viszont egyszer muszáj lesz oda eljutnom. Nem halhatok meg úgy, hogy nem láttam a sarki fényeket, vagy hogy nem jártam a Nyugati-fjordok vadregényes táján. Egyébként egy repjegy, ha sikerül jó időpontot kifognod, nagyjából 60 ezer forint el-vissza.


Dánia szintén kiskori szerelmem, valahogy mindig is ez az ország izgatott a legjobban a skandináv világból, már ha Izlandot nem számoljuk ide. A fővárosra egyébként azért esett a választásom, mert Koppenhága szerintem az egyik legfontosabb, legnagyobb látványossága Dániának, továbbá azért, mert ott van reptér, és ha kicsit előre gondolkodsz, már egy huszasból is megfordulsz (!!!!). Egyébként az egyik barátnőm nemrég járt Koppenhágában, és nagyon elvarázsolta a hely szelleme, ráadásul igazán érdekes dolgokat látott, például járt Christianiában, ami a város egy olyan különleges része, ami leginkább egy szabadszellemű kommunához hasonlítható, ahol megengedett és elfogadott a könnyű drogok fogyasztása. Természetesen elsősorban nem ez vonz Koppenhágába, hanem az életvitel és az életszínvonal mássága, valamint a sok szép látnivaló.


Skócia azóta szerepel álomutazásaim helyszíne között, amióta gimiben összekerültem egy olyan lánnyal, aki már járt ott, és elmesélte, hogy milyen szép ország. Emlékszem, hogy néztem a képeket, amiket a telefonján mutatott, és csak arra tudtam gondolni, hogy ide egyszer én is el szeretnék jutni. Aztán sokáig nem is gondoltam rá, de most, hogy az Erasmusnak jobban utánanéztem, és rájöttem, hogy Skócia potenciális célpont lehet, ismét visszaköltözött szívembe a vágy, hogy egyszer megjárjam azt a csodás skót vidéket. Leginkább Edinburgh városába szeretnék ellátogatni, nekem sokkal szimpatikusabb valamiért, mint Glasgow, pedig biztosan az is csodás. Edinburgh egy igazi ékszeresdoboznak tűnik, amit nagyon szeretnék felfedezni.


Isztambul kicsit kilóg a sorból, mivel Törökország nem csak Európához, hanem Ázsiához is tartozik, de ettől csak még inkább kívánkozom oda, hiszen a kultúrájuk is jelentős mértékben eltér a miénktől, már csak a történelem alakulása miatt is. Pár éve a keresztanyámék bejárták Isztambul városát, és gyönyörű dolgokat meséltek róla, amiket persze a képek is bőségesen alátámasztottak. Isztambul egy hatalmas város, telis tele csodás látnivalóval, ami számomra mind nagyon vonzó. Az emberek és az élet is más ott, mint ahogy az építészet és a művészet is. Isztambul számomra egy olyan város, ami tele van egy hatalmas múlt fényűző emlékeivel és titkaival, amiket egyszer mindenképp szeretnék majd magam is feltárni.


Amszterdam kinézetre és hangulatra kicsit Koppenhágát idézi, de hát nem csoda, hiszen mindkét főváros látképében meghatározó szerepe van a víznek, a kikötőnek és a hangulatos csatornácskáknak. Meg aztán a hírhedt vörös lámpás negyed is hasonlatos a dán Christianiához. Valószínűleg részben ezért is vonz ez a város, mert annyira a nagy skandináv szerelmemet idézi. De persze nem csak szeretnék ellátogatni Amszterdamba, hiszen a holland város önmagában is megállja a helyét, és csomó nagyszerű turistalátványossággal várja az érkezőket. Ahogy olvasgattam a látnivalókról, az az érzésem támadt, hogy Amszeterdam egy csodálatosan sokszínű város, ami több kultúrát is egyesít magában - így mindenképp megéri legalább egyszer ellátogatni oda.

You May Also Like

0 comments