Szombaton érkezett haza a barátnőm Oxfordból, és azonnal meg is beszéltük, hogy vasárnap Győrben találkozunk, hétfőn és kedden pedig Budapesten, ugyanis egy másik barátnőm meghívta, hogy aludjon náluk. Hétfőn szerencsére csak délig volt órán, utána pedig semmi más dolgom nem volt, sőt, még a szokásos esti animátor képzés is elmaradt a nemzeti ünnep miatt, így az egész délutánomat a barátnőimmel tölthettem.

És milyen nagyon jó volt! Csodaszép időnk volt, és bár a szél fújt, azért hétágra sütött a nap, ami csak még inkább hozzátett a jókedvünkhöz. Annyira király tavaszias idő volt, hogy el is mentünk fagyizni a Sugar!-ba, és minden mennyei finom volt, szóval aki még esetleg nem próbálta a fagyijukat, az legközelebb ha ott jár, mindenképp tegye meg. Én mondjuk sorbet-t kértem (citromfűs epreset és banános mangósat), de az is isteni volt. Igazi nyár íze volt mind a kettőnek.

Ezután sétálgattunk és villamosoztunk egyet, majd az egyik barátnőmék felé vettük az irányt, hogy kicsit megpihenjünk náluk. Nagyon aranyos volt, mert ránk áldozta az utolsó két adag házi gulyáslevesét, és még limonádét is készített nekünk, szóval rendesen belaktunk nála, főleg, hogy odafele még megálltunk csokit venni. 

Ekkor egyébként olyan öt óra lehetett már, de mi mindenképp el akartunk még menni valahova, végül pedig a Gellért-hegyre esett a választásunk, mivel az viszonylag könnyen megjárható és nagyon szép hely, ráadásul még közel is van hozzánk. Olyan fél óra alatt fel is értünk, de őszintén nem erőltettük meg magunkat, mert nagyjából minden kilátónál megálltunk pihenni és fényképezni. Én egyébként már elég régóta nem voltam a Gellért-hegyen, legutóbb szerintem olyan tizenkét éves lehettem, amikor anyuék felhoztak magukkal egy budapesti látogatásunk alkalmával, szóval úgy élveztem a dolgot, mintha életemben először látnám innen gyönyörű fővárosunkat.

Különben nagyon szuper időpontot választottunk a Gellért-hegy megmászásához, mert pont elkaptuk azt az intervallumot, amikor nappalból éjszaka lesz, így még többé-kevésbé a naplementét is megcsodálhattuk sétálás közben. Az már csak hab a tortán, hogy ennek hála Budapest nappali és éjszakai arcáról is nagyon szép képeket lőttem. És közben ismételten rájöttem, hogy mennyire szerelmes vagyok ebbe a városba, és hogy az milyen szép és sokarcú.

Ha átfutottátok valaha is a Rólam menüpontot, akkor valószínűleg tudjátok, hogy nemrég kezdtem a második félévemet az ELTE PPK pszichológia szakán. Nyilvánvalóan ez egy elég meghatározó aspektusa az életemnek, hiszen ez jelöli a jövőbeli szakmámat és azt az utat, amit még meg kell tennem ahhoz, hogy elérjem a céljaimat. Már nagyon régóta szerettem volna nektek ezzel kapcsolatban egy bejegyzést írni, leginkább azért, hogy segítsek azoknak, akik esetleg fontolgatják a pszichológia tanulását, de többek között azért is, hogy magamban összeszedjem a gondolataimat a témáról és áttekintsem, merre is tart az életem - és hogy én mennyire vagyok elégedett ezzel az iránnyal. Aztán rájöttem, hogy ennyi minden nem férne bele egy bejegyzésbe, így ezzel a posttal most inkább egy rövidebb sorozatot indítok útjára, remélve, hogy így nekem és nektek is átláthatóbb lesz ez az egész.

És hogy miről is fogok írni? Lesz itt szubjektív vélemény, de konkrét tények és "kulisszatitkok" is, valamint pár tippet is adnék azoknak, akik később pszichológia szakos hallgatóként szeretnék folytatni tanulmányaikat. Most így elsőre, egyfajta bevezetésképp arról fogok írni, hogy engem konkrétan mi vezetett ide, remélem valamilyen szinten majd ez is hasznotokra válik. Lássunk is neki!

Nagyjából tizedikesként kezdett bennem megszilárdulni az elhatározás, hogy én pszichológiát szeretnék tanulni, körübelül a faktok választásának idején. Nyilván a kényszerhelyzet segített, hogy ténylegesen elgondolkodjak azon, mivel szeretnék foglalkozni az életemben, de eleinte csak abból indultam ki, hogy mi érdekel igazán, mik azok a tárgyak, amikkel szeretek foglalkozni, és hogy miben van az erősségem. Tudtam, hogy nyelveket gyorsan és hatékonyan tudok tanulni, de csak az angolt élveztem igazán, az anglisztika szakot pedig viszonylag gyorsan elvetettem. Mindenesetre faktnak felvettem, ahogy a németet is - hiszen mindkettőből kellett a nyelvvizsga. Ezek mellett az irodalom és írás iránti szeretetemtől felbátorodva a magyar faktot is hozzácsaptam a csokorhoz, és utoljára hagytam a legegyértelműbbet, amin egy percig nem gondolkodtam, hogy felveszem-e: a biológiát. Imádtam ezt a tárgyat, igazán jól esett tanulni, és úgy éreztem, meg is éri a belefektetett energiát.

Így indultam hát neki a tizenegyediknek, azzal a halovány elképzeléssel, hogy valószínűleg pszichológus leszek, de még semmi sem biztos. Ami még szóba jöhetett volna, az a média vagy az orvosi, de az előbbihez nem voltam elég csókos és motivált, az utóbbival pedig az volt a probléma, hogy a vértől való félelmem miatt sosem vettem igazán számításba, hogy ez is egy lehetséges út lenne a számomra. Utólag ezt kicsit bánom, mivel amióta a barátom orvosira jár, azóta nagyon ellentétes érzések tombolnak bennem a szakmája miatt: ahogy meséli, hogy miket tanulnak és csinálnak, az esetek 80%-ban imádnám és nagyon érdekelne, de közben ott van az is, hogy a vér/sérülések miatti rosszullétemet sosem tudnám leküzdeni, plusz látom, mennyi szabadideje van egy medikusnak, és azt a sok stresszt, ami ezzel jár, biztos, hogy nem élvezném. Vicces, mert még a kémia sem lett volna akadály, azt is szerettem tanulni... és vicces, mert egészen addig, amíg nem kezdtem el bővebben hallani a medikusok életéről, addig nem is tudatosult bennem, hogy tulajdonképpen érdekel(t) az orvosi is.

Lényeg a lényeg, tizenegyedik végére biztos volt, hogy pszichológiát fogok jelölni az összes létező helyen, addigra már nem maradtak alternatíváim. A sorrend még nem volt biztos, úgyhogy jártam mindenfele nyílt napokra (amit nektek is jó szívvel tudok ajánlani), de az fix volt, hogy elsődlegesen Budapestet szeretném megcélozni. Végül a Károlit gyorsan kiejtettem, mert a pszichológus képzés helyileg kint folyt Óbudán, az isten háta mögött, így maradt az ELTE és a Pázmány. Szoros verseny volt, és őszintén megmondom, hogy végül mi döntött: az, hogy édesanyámékon egyértelműen láttam, hogy az ELTE mellett állnak, továbbá oda több pont kellett a bejutáshoz, így úgy okoskodtam, hogy ha később meggondolnám magam, akkor még mindig könnyebben megyek át a Pázmányra, mint onnan az ELTE-re. Meg persze az ELTE nagy hírneve is közrejátszott a dologban.

Így került hát a listám élére a PPK, ahova tavaly nyáron szerencsére fel is vettek. Akkor nagyon boldog voltam, és azt hiszem így visszatekintve sem bánom, hogy ezt a döntést hoztam, mert bár van pár hátulütője a dolognak és nem minden olyan, ahogy azt én előre elképzeltem magamnak, azért összeségében úgy gondolom, megérte ide jönnöm.

A hétvégén szinte csak az utazás körül forgott az agyam, ami nem is csoda, hiszen egyrészt az Erasmuson gondolkodtam, másrészt pedig azon pörögtem, hogy májusban tényleg meg fogom látogatni az egyik nagyon kedves barátnőmet Angliában. Szombaton megvettük a jegyeket, és azóta csak arra tudok gondolni, hogy milyen jó lesz kint, meg hogy mennyi új helyre szeretnék még elutazni, lehetőleg minél előbb.

Úgyhogy egész hétvégén csodásabbnál csodásabb utazásokról álmodoztam, aminek az lett a vége, hogy kikívánkozott belőlem ez a toplista. Igazság szerint a bejegyzés címe kicsit csalóka, mert bár tényleg mind az öt helyre nagyon szívesen eljutnék, azért ha csak a szívemre hallgatnék, és nem venném figyelembe, hogy mennyire reális a választott úticélom, akkor kicsit másképp nézne ki a lista. Viszont most igyekeztem olyan helyeket válogatni, ahova viszonylag könnyebben el tudnék jutni, és még sosem voltam. (Ezalól egyedüli kivétel Izland, mert Izland életem szerelme és értelme, így egyszerűen nem tudok elvonatkoztatni tőle.)

Olyan elemi erővel kívánkozom Izland csodálatos vidékeire, hogy az szinte fáj. Nagyon régi álmom, hogy egyszer majd eljutok erre a picinyke, ám annál gyönyörűbb szigetre, ahol aztán hetekig csak túrázom, gejzíreket és vulkánokat nézek, na meg lélegzetelállítóbbnál-lélegzetelállítóbb tájakat fedezek fel. Alapvetőleg ez még egy távolabbi célom, ugyanis jól tudom, hogy Izlandot bejárni azért nem kis pénz, főleg, mivel nem érdemes csupán pár napra maradni, és ha már ott vagy, akkor szinte lehetetlen bérelt autó nélkül létezni. Viszont egyszer muszáj lesz oda eljutnom. Nem halhatok meg úgy, hogy nem láttam a sarki fényeket, vagy hogy nem jártam a Nyugati-fjordok vadregényes táján. Egyébként egy repjegy, ha sikerül jó időpontot kifognod, nagyjából 60 ezer forint el-vissza.

Dánia szintén kiskori szerelmem, valahogy mindig is ez az ország izgatott a legjobban a skandináv világból, már ha Izlandot nem számoljuk ide. A fővárosra egyébként azért esett a választásom, mert Koppenhága szerintem az egyik legfontosabb, legnagyobb látványossága Dániának, továbbá azért, mert ott van reptér, és ha kicsit előre gondolkodsz, már egy huszasból is megfordulsz (!!!!). Egyébként az egyik barátnőm nemrég járt Koppenhágában, és nagyon elvarázsolta a hely szelleme, ráadásul igazán érdekes dolgokat látott, például járt Christianiában, ami a város egy olyan különleges része, ami leginkább egy szabadszellemű kommunához hasonlítható, ahol megengedett és elfogadott a könnyű drogok fogyasztása. Természetesen elsősorban nem ez vonz Koppenhágába, hanem az életvitel és az életszínvonal mássága, valamint a sok szép látnivaló.

Skócia azóta szerepel álomutazásaim helyszíne között, amióta gimiben összekerültem egy olyan lánnyal, aki már járt ott, és elmesélte, hogy milyen szép ország. Emlékszem, hogy néztem a képeket, amiket a telefonján mutatott, és csak arra tudtam gondolni, hogy ide egyszer én is el szeretnék jutni. Aztán sokáig nem is gondoltam rá, de most, hogy az Erasmusnak jobban utánanéztem, és rájöttem, hogy Skócia potenciális célpont lehet, ismét visszaköltözött szívembe a vágy, hogy egyszer megjárjam azt a csodás skót vidéket. Leginkább Edinburgh városába szeretnék ellátogatni, nekem sokkal szimpatikusabb valamiért, mint Glasgow, pedig biztosan az is csodás. Edinburgh egy igazi ékszeresdoboznak tűnik, amit nagyon szeretnék felfedezni.

Isztambul kicsit kilóg a sorból, mivel Törökország nem csak Európához, hanem Ázsiához is tartozik, de ettől csak még inkább kívánkozom oda, hiszen a kultúrájuk is jelentős mértékben eltér a miénktől, már csak a történelem alakulása miatt is. Pár éve a keresztanyámék bejárták Isztambul városát, és gyönyörű dolgokat meséltek róla, amiket persze a képek is bőségesen alátámasztottak. Isztambul egy hatalmas város, telis tele csodás látnivalóval, ami számomra mind nagyon vonzó. Az emberek és az élet is más ott, mint ahogy az építészet és a művészet is. Isztambul számomra egy olyan város, ami tele van egy hatalmas múlt fényűző emlékeivel és titkaival, amiket egyszer mindenképp szeretnék majd magam is feltárni.

Amszterdam kinézetre és hangulatra kicsit Koppenhágát idézi, de hát nem csoda, hiszen mindkét főváros látképében meghatározó szerepe van a víznek, a kikötőnek és a hangulatos csatornácskáknak. Meg aztán a hírhedt vörös lámpás negyed is hasonlatos a dán Christianiához. Valószínűleg részben ezért is vonz ez a város, mert annyira a nagy skandináv szerelmemet idézi. De persze nem csak szeretnék ellátogatni Amszterdamba, hiszen a holland város önmagában is megállja a helyét, és csomó nagyszerű turistalátványossággal várja az érkezőket. Ahogy olvasgattam a látnivalókról, az az érzésem támadt, hogy Amszeterdam egy csodálatosan sokszínű város, ami több kultúrát is egyesít magában - így mindenképp megéri legalább egyszer ellátogatni oda.