{ Köztes Helyek }: 2017

2017 kérdésekbe foglalva

by Vix - Saturday, December 30, 2017

Remélem mindenkinek kellemesen telik a karácsonya, és élményekben gazdag perceket tölt szerettei körében, sok pihenéssel és persze kajálással egybekötve. Nálam valahogy így nézett ki az elmúlt pár nap. Felénk az ünnepi időszak elég sűrű, mivel apukám december 23-án született, így szombaton még az ő születésnapját is meg "kellett" ünnepelnünk, tegnap pedig az egész család nálunk vendégeskedett. Emiatt nagyjából az egész hétvégét takarítással meg sütés-főzéssel töltöttük, de abszolút megérte, mert apu nagyon örült a meglepetésnek, a karácsonyi ebéd pedig szuperül sikerült.

Az előző bejegyzésem ugyebár egy wishlist volt, úgyhogy most ehhez szeretnék visszakapcsolni egy haul formájában. Azért használom ezt a szót, mert nem csak a karácsonyi ajándékaimat szeretném nektek megmutatni, hanem azokat a dolgokat is, amiket a héten sikerült beszereznem egy hosszú vásárlós nap során. Szóval lássuk, milyen csodák vártak engem a karácsonyfa alatt!

Elsőként az apróságokkal kezdeném: a keresztszüleimtől kaptam egy sötétszürke, puha sálat, mögötte pedig a barátom szüleitől kapott kis ajándékcsomag látható, amiben volt egy tusfürdő és egy parfüm. Elég kellemes illatú mindkettő, úgyhogy azonnal be is fogtam őket. Mellete egy aprócska Guess parfüm található, amit édesapámtól kaptam, és aminek az az érdekessége, hogy úgy néz ki, mint egy nagyon lapos, sima téglalap. (Először nem is jöttem rá, hogy ez egy parfüm, annyira nem tűnt annak. :D) Aztán a kerek fekete dobozban szintén egy parfümöt kaptam, ezt az unokatestvéremtől - a Thomas Sabo Charm Rose Intense illatát választotta nekem, ami kicsit túl erős a bőrömön, de egyébként kellemes illata van, szóval majd igyekszem használni.

Mellette egy kézkrém található, amit én vettem magamnak, mert már nagyon régen kinéztem ezt a márkát, és most pont le volt árazva a dm-ben. Ez egyébként a Treaclemoon "The raspberry kiss" nevű terméke, ami azon felül, hogy csodás málna illatú, mandulaolajjal és sárkánygyümölccsel ápolja a kézbőrt. Nekem nagyon bevált, mert viszonylag gyorsan szárad és egyáltalán nem irritálja a bőrömet (a legtöbb kézápólótól gyakran kiütéses és sebes lesz a bőröm). Amúgy vegán termék.

A kép jobb szélén található még két Balea fátyolmaszk, amiket tulajdonképpen csak azért vettem, mert szórakoztatónak találtam őket, és kíváncsi voltam, milyen egy ilyen arcmaszk, mert eddig csak krém állagúakkal volt dolgom. A "Be a Tiger" nevűt még nem próbáltam, de az aktív szeneset igen: csodát nem tett a bőrömmel, de tényleg tisztított valamit, szóval én elégedett voltam vele.

És akkor következzenek a szépségápolási termékek! Ennek nagyrészét én ajándékoztam magamnak, mert rászabadultam a dm leárazott részlegére, és egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne vegyek valamit (khm... több valamit). Szóval amiket én szereztem balról jobbra: két Astor Perfect Stay Fabulous rúzs (500 ft/darab), trend it up Ultra Smokey szemhéjceruza, Intense Color szemhéjtus és Ultra Black szemhéjtus. A szemhéjceruzáról annyit, hogy alapvetőleg sötétlila színű, és nagyon szépen csillog, de ha elsatírozom a kis pamacsos véggel, akkor inkább szürke/fekete lesz. A két szemhéjtus közül amúgy nekem az Intense Color jön be jobban, az tényleg szupertartós és vízálló, ráadásul nagyon erős a színe (metálszürkés).

A Carmexet sajnos nem leárazva vettem, de abszolút megérte az árát, mert imádom! Télen állandóan kicserepesedik a szám, és rossz szokásom, hogy ilyenkor állandóan sebesre harapdálom az ajkaimat, mert annyira idegesít a dolog - aztán az egész kezdődik előlről. Nagyon sokféle ajakápolót használtam már, de egyik se vált be annyira, mint most ez. Emlékszem, amikor először felkentem, akkor konkrétan csípte a számat (mert nyilván tiszta seb volt), amit én a gyógyulás számlájára írtam fel. Azóta is naponta többször használom, és szuperül puhítja az ajkaimat, még a tubusos kiszerelés is bejött, mert így nagyon kényelmes a használata.

A piros Max Factor körömlakkot, a False Lash Epic szempillaspirált és a rúzst a keresztanyámtól kaptam - még egyiket sem próbáltam, de a márkából kiindulva jó termékekről van szó. Ó, még az essence-es púdert is tőle kaptam, aminek külön örülök, mert nálam abszolút hiányoznak az ilyen "alap" sminktermékek, mint pl. az alapozó, a púder, stb. Úgyhogy mostmár ilyenem is van.

Jaj, és ami alul félig lelóg a képről, az a világ egyik legkirályabb terméke: a Catrice Instant Lipstick Mattifier. Lényegében ez egy top coat, amit bármilyen rúzsra felkenhetünk, és pár perc alatt lemattítja a színét. Nagyon király. Nekem most kettő is van, mert a drága barátom ugyan emlékezett rá, hogy borzasztóan vágyok egy ilyenre, de arra már nem, hogy valamikor novemberben vettem is magamnak egyet. Persze ennek is nagyon örülök: biztos vagyok benne, hogy hasznát fogom venni.

Itt van a három rúzs felkenve a bőrömre: a legfelső szín az Astor 602-es árnyalata, alatta lévő pedig a 403-as. A felsőt direkt karácsonyra vettem, mert ezzel a kis csillogós beütésével nagyon az ünnephez illőnek éreztem, a középsőt meg nyárra tartogatom, mert olyan élénk pink színű, hogy máskor szerintem fel sem tudnám kenni. A legalsó pedig a Max Factor Lipfinity 140-es árnyalata, ami annyira nem az én színem, de hé, ezek a rúzsok extratartósak, úgyhogy már csak ezért is használni fogom.

És akkor mos ugrás az egyéb kategóriára: itt a táskán kívül mindent a barátomtól kaptam, azt pedig a szüleimtől. Jobb oldalt két Lush termék látható, az egyik a Yellow Submarine nevű fürdőbomba, a másik pedig egy masszázstömb, amiben valamilyen fura babok vannak és egyébként borsmenta illatú. A hátizsák ugyebár a szüleimtől van, és nagyon tetszik, bár eleinte nem tudtam hova tenni, mert ilyen hálózsákszerű anyagból van, és még sosem találkoztam ilyennel. De összeségében bejön, és az a szitakötő csak még királyabbá teszi az egészet, mert egyből a The Last of Us jut eszembe róla.

Na és akkor itt van még ez a szenzációs könyv, amit szintén a barátomtól kaptam, leginkább azért, mert nagyon viccesnek találta ezt a címet, hogy A ló. Meg azért azt is tudni kell hozzá, hogy nagyon szeretem a lovakat, és amikor egyszer megkérdezte, hogy mit szeretnék karácsonyra, azt mondtam, hogy egy pónit. Szóval most van egy ilyen könyvem is, ami tele van sok szép pacis képpel.

Kaptam még egy piros ruhát is anyukámtól, amit még együtt néztünk a New Yorkerben, csak nem volt szívem még ezt is megvenni, mert nagyon sok pénzt otthagytunk aznap a plázában. De nagyon tetszett, úgyhogy azóta tervezgettem, hogy majd visszamegyek érte. Hát, mostmár nem kell! Amúgy ez egy hosszúujjú ruha, ami kicsivel térd fölé ér, és elől zárt, nincs semmi dekoltázsa - a képen a hátulja látszik. Hátul elég mély kivágása van, nagyjából derékig ér, és a vállrésze is nyitott. Imádom, azonnal fel is vettem a tegnapi ebédre.

Zárásként még megemlíteném, hogy egy csodaszép fekete bőr csizmát is kaptam a szüleimtől, valamint egy sárgás-barnás pulcsit is. A csizmának borzasztóan örülök, mert évek óta vágytam egy ilyenre, és ez tényleg maga az álom. Kicsit lovaglócsizma beütése van (jó, nagyon), de pont ez teszi számomra különlegessé és elegánssá. Meg az a kis piros csík, ami hátul található a csizma sarokrészén, és csak akkor látszik, ha fentről nézi az ember.

Hát ennyi lett volna, ti mit kaptatok, mit adtatok karácsonyra? :)

2 comments

Karácsonyi wishlist

by Vix - Wednesday, December 20, 2017

Bár a karácsony közeledte számomra sajnos már egyet jelent a vizsgaidőszak közeledtével, azért még így a tanulás mellett is igyekszem fenntartani magamban a karácsonyi szellemet, amihez az is hozzá tartozik, hogy mindenfelé rohangászok ajándékokért. Sajnos még nem állok olyan jól ezen a téren, mint amennyire szerettem volna, de az ötletek már megvannak, és remélhetőleg a beszerzéssel sem lesznek problémák.

A sok ötletelés közepette persze bőven találkoztam olyan dolgokkal is, amiket legszívesebben a saját karácsonyi listámra írtam volna fel, hogy aztán a fa alatt láthassam viszont őket, úgyhogy most ezt is teszem, hátha ti is találtok köztük valami hasznosat.

Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Régóta létezik ez a könyv a tudatom perifériáján, bár inkább a vicces címe miatt, meg azért mert időről-időre felmerül ez a könyv az óráimon - legutóbb azt hiszem kognitív pszichológián említette meg az egyik tanár, akkor ragadt meg a fejemben a gondolat, hogy engem ez érdekel. Pár nappal ezelőtt kerestem rá végül, mert érdekelt, hogy mit is takar pontosan ez a furcsa cím. Ekkor esett le, hogy ez tulajdonképpen egy neurológus írása, pontosabban egy olyan könyv, ami az ő legérdekesebb esettörténeteit tárja az olvasó elé. Azonnal tudtam, hogy ezt egyszer nekem el kell olvasnom, hiszen nagyon érdekel az orvostudomány ezen területe, ráadásul a kritikák többsége azt írja, hogy Sacks nagyon emberséges képet fest a betegeiről, szeretettel és csodálattal ír róluk. Ha elül a karácsonyi mizéria és vége a vizsgaidőszakomnak, szerintem jutalomként ezt a könyvet fogom megvenni magamnak.

Thomas Sabo villacsont charm

Egyetlen egy karkötőm van, amit nap mint nap hordok, ez pedig egy gyönyörű fekete obszidián Thomas Sabo karkötő, amit a barátomtól kaptam még az első évfordulónk alkalmával. Akkor még csak egy kis ezüst róka csüngött rajta, de azóta kaptam tőle még egy charmot, egy horgony alakút. Mind a kettőt nagyon szeretem, és mindegyiknek különleges jelentése van a számomra. Mikor anyukámnak nézegettem ajándékot, akkor botlottam bele a Thomas Sabo charmok tengerébe, ahol megtaláltam a következő nagy szerelmemet, a villacsontot. Megértem, ha most furának tartotok, mert az egyik legjobb barátnőm is úgy reagálta le ezt a kijelentésemet, hogy nálam furább embert még nem ismert, de esküszöm, meg tudom magyarázni. Számomra a villacsont a szerencsét jelképezi, és azt, hogy a kívánságok teljesülnek, ha hiszel bennük.

Sinsay kezeslábas pizsama

Naagyon régóta keresek magamnak egy kényelmes egyrészes pizsamát, ami egyben vicces is, de eddig még nem találtam megfelelőt. Mindegyik túl snassz volt, vagy túl drága. Valljuk be, egy felnőtt kezeslábas egyáltalán nem vehető komolyan, szóval én direkt valami olyasmi után kutattam, ami aztán tényleg nem vehető komolyan, és még illik is hozzám stílusban. A Sinsay-en most egyszerre kettőt is találtam (plusz még egy irtó cuki fekete cicás köntöst is): az egyik egy polár pizsama, ami csontváz mintás, és most még le is van árazva, a másik pedig egy babarózsaszín darab, aminek dínó farkincája és fejrésze van. Az utóbbi színe annyira nem jön be, de marhára tetszik a dínós stílus. Mondjuk ha választanom kéne, valószínűleg a csontvázas mellett döntenék. Az jobban illik az én stílusomba, meg aztán tényleg nagyon olcsó így 3-4 ezer forintért.

Ti mit szeretnétek idén viszontlátni a fa alatt? :)

a képek forrása: www.moly.hu, www.thomassabo.com, www.sin-say.com

No comments

Pszichológus vs. pszichiáter

by Vix - Tuesday, December 12, 2017

Sikerült elég megtévesztő címet választanom annyiból, hogy bár a bejegyzésben tényleg erről lesz szó, a felhangja inkább személyes lesz, mintsem oktató jellegű. Persze elsőként az alapvető különbségek oldaláról közelítem meg a két szakmát, tisztázva, hogy mi az egyik, és mi a másik, és mégis miért hasonlítanak annyira egymásra. Utána viszont kifejtem az én álláspontomat is a dologgal kapcsolatban, és elmesélem, hogy nekem mégis milyen vonatkozásban fontos ez a téma. Jelenleg ugyanis elég aktuális.

Mi a különbség?

Az első és egyben leglényegesebb különbség a két szakma között az a háttér, amiből a tudást merítik. A pszichológia hazánkban jelenleg a bölcsészképzés része, aminek érvényességéről ugyan lehet vitatkozni, de most nem ez a lényeg. Pszichiáternek viszont csak úgy mehet az ember, ha előtte kijárta az orvosit, ami így egy merőben más gyökeret biztosít ennek a szakmának. Ez a különbség leginkább ott mutatkozik meg, hogy míg a pszichiáter felírhat gyógyszert, addig a pszichológus nem, mindegy, milyen szakképesítése van. Persze a hangsúlyok is mások, és teljesen másfajta orientációt igényel a két szak, de ez a végeredményen kevésbé látszik.

Nagy különbség még a képzés felépítése is. Egy pszichiáter 6 évet tölt az orvosin, majd további 5 évet a pszichiátriai szakképzésen. Ez tehát mindössze 11 évnyi tanulás, és csak ezután mondhatja el valaki magáról, hogy pszichiáter. Ha valakinek úgy tartja kedve, erre még a pszichoterapeuta képzést is ráépítheti, ami még plusz 2 év, más szakorvosnak pedig 3 (igen, bármilyen orvos elvégezheti ezt a szakképzést...). A szakorvos képzést egyébként ha jól tudom, az állam finanszírozza, így csupán a pszichoterapeuta szakképzésért kell fizetniük azoknak, akik ezt még pluszba el akarják végezni.

A pszichológus képzés több lépcsőből áll. Vegyük a pszichiáterhez legközelebb eső pszichológust, a klinikait! Először is szükség van hozzá egy BA diplomára, ami 3 év alatt szerezhető meg, utána következik az MA diploma, ami még 2 év. Ez viszont még édeskevés, erre még el kell végezni egy klinikai szakpszichológus képzést, ami viszont nem államilag támogatott. Illetve a SOTE-n biztos van lehetőség támogatott hely pályázására, csak az a probléma, hogy ebből jelenleg összesen 4 van. A szakképzés egyébként 4 évet ölel fel. Ez összesen 9 év, amire szintén ráépíthető még a 2 éves pszichoterapeuta képzés.

Mi a hasonlóság?

Ha maradunk a klinikai szakpszichológusnál, akkor kijelenthető, hogy mindkét szakma a pszichés megbetegedésekkel foglalkozik, csak kissé más mélységekben és megközelítésben. Diagnosztizálnak, gyógyítanak, emberekkel foglalkoznak. Mindketten működhetnek terapeutaként, és gyakran együtt is dolgoznak a betegek kezelésében. Magánpraxist is ugyanúgy nyithat egy pszichológus, mint egy pszichiáter, ez csak pénz és elhatározás kérdése. Az alkalmazott terápiás módszerek is ugyanazok, csak a pszichiáter még kiegészítheti azokat gyógyszeres kezeléssel, ha úgy ítéli jónak. A súlyosabb személyiségzavarok kezelését ezért inkább a pszichiáterek végzik.

Oké, de mi az én problémám?

Az, hogy már megint elbizonytalanodtam, hogy vajon jó helyen vagyok-e. Igen, igen, meg lehet tapsolni, múlt évben ilyenkor ugyanezt csináltam a biológia szakkal - még jelentkeztem is, csak aztán nem mentem el a képzésre. Idén pedig sikerült kitalálnom, hogy talán orvosira kellett volna mennem.

És hogy hogy jött most ez nekem? Jelenleg a másodévet taposom pszichológián, és még mindig nem érzem elég nagy kihívásnak a dolgot. Olvasni kell, és azt sokat, de nagyjából ennyi. Meg természetesen vannak olyan tárgyaim, amiken legjobb esetben is csak mosolyogni tudok, hogy ez meg mi, ezt nevezzük mi tudománynak? Persze emellett ott van az is, hogy egyes órákat kifejezetten élvezek, és látom az értelmüket, de valahogy mindegyikben van egy kis homályosság. És ez zavar. Na meg hiányzik a biológia.

Így gondolkodtam el azon, hogy tulajdonképpen miért is nem jutott eszembe soha, hogy pszichiáternek menjek. Hiszen ez az igazi kettő az egyben szakma, a biológia és pszichológia együttese! Persze az orvosi nem csak ebből áll, ott van a fizika és a kémiai is, amik ugyan kevésbé érdekelnek (a fizikától egyenesen rosszul vagyok), de azért azokat is elviselhetőnek tartom. Sőt, a kémiát kifejezetten élveztem, míg volt szerencsém tanulni, csak aztán tizenegyedikben nem mentem faktra, így ez egy rövid ismertség volt a részemről.

Úgyhogy pár hete most ezen tépődöm, hogy lépjek-e vagy sem. Mindkét oldal mellett bőven van érvem, és egyszerűen fogalmam sincs, hogy a jövőm szempontjából melyik lenne az okos döntés. Az orvosiban az vonz, hogy mindenképp kihívás lenne a számomra (talán túl nagy is...), valamint ott bőven lenne biológia. Meg aztán azt egy sokkal biztosabb jövőképnek érzem: bármennyire is szar a magyar egészségügy, orvosra szükség van, és az elhelyezkedés szinte biztos. Az más kérdés, hogy pszichiáterként milyen esélyeim lennének, de még az is biztosabb helyzetnek tűnik, mint a pszichológus diploma. Fogalmam sincs, mennyi klinikai pszichológusra van szükség itthon, vagy hogy lenne-e elég kliensem, ha praxist nyitnék.

Viszont azt is figyelembe kell vennem, hogy már másfél évet lehúztam pszichón, és az alap még egyszer ugyanennyi, aztán csókolom, mehetek MA-ra. Ahol már választhatok klinikait, ami talán számomra érdekesebb és relevánsabb tudással szolgálna, mint ez a három évnyi tötyörgés. Hangsúly a talánon. Ezzel szemben orvosin ilyesmi csak az ötödévben kerülne szóba, ami még szintén baromi sok idő. Persze ott sokminden más is érdekelne: a sejtbiológia, az anatómia, a patológiák és kezelésük, a farmakológia, és még egy kicsit a biokémia is.

Ami még rettentően nagy hátránya az orvosinak, az a kémia érettségi. Nekem ugyebár ilyesmim nincs, és ha át akarnék menni, a legjobb az lenne, ha következő félévben passziváltatnék, jelentkeznék kémia érettségire, és szépen megcsinálnám. Fél év alatt. Úgy, hogy tizedik óta nem tanultam egy betűnyi kémiát se. Nem lehetetlen, de nagyon melós, főleg, hogy mellette dolgoznom is kéne, mert azért fél évet csak úgy nem szeretnék elcseszni az életemből.

Mondjuk az is ott van azért, hogy viszonylag hamar szeretnék családot alapítani, az pedig nem tudom, hogy mennyire összeegyeztethető az orvosi hivatással. Ja meg pont ma beszéltem egy szaktársammal, aki két év után hagyta ott az orvosit, és ő nagyon szidta az ottani tanárokat, hogy emberszámba sem vesznek, kutyának néznek, megtörnek, stb. Igazság szerint a barátomtól sem hallok sokkal jobbakat, de azért amiket ő mondott, az jobban megrémítet. Nem tudom, hogy bírnám-e ezt a lelki terrort hat éven keresztül...

6 comments

Vizsgaidőszak előtt

by Vix - Sunday, December 03, 2017

Szégyellem magam, amiért ismételten ennyi ideig nem jelentkeztem, de továbbra is rohan velem az élet, és a mindennapok problémái - legyenek azok bármilyen kicsik vagy épp nagyok - gyakran elveszik tőlem a kedvet, hogy írjak a blogra. Nem is tudom, végül mi billentett ki ebből a patthelyzetből. Persze mindegy is, a lényeg csupán annyi, hogy ismét írok.

Ez a bejegyzés ilyen összegzős lesz: szeretném összeszedni nektek (és magamnak is), hogy épp hol tartok az életben, mik történtek velem, és mi az, amire számíthattok a bloggal kapcsolatban. Nem tervezem hosszúra, úgyhogy vágjunk is bele!

November elsején írtam utoljára személyes bejegyzést, ami pont egy hónapja volt, és bár ezalatt az idő alatt nem történt velem semmi sorsfordító, azért az ősz utolsó hónapja bőven tartogatott izgalmas pillanatokat is a számomra. Például voltam színházba a barátommal, vettem egy tucatnyi hülyeséget a neten (erről több bejegyzést is szeretnék majd írni), jártam az Autizmus Alapítvány Ambulanciáján és beszélgettem egy ott dolgozó pszichológussal, gólyabáloztam a barátnőimmel, és végre sushizni is eljutottam. Utóbbi nagyon király élmény volt, csak egyúttal marha drága is. Ha valakit érdekel, a Wasabiban voltunk, ahol van running sushi is (vagyis egy bizonyos összegért annyit ehetsz a futószalagon közlekedő falatokból, amennyit csak szeretnél). A szüleimnek már kijelentettem, hogy diplomaosztóm alkalmából itt fogunk enni, addig pedig megelégszem a mostani kiruccanásunk emlékével.

A múlt hétvégét meg a barátoméknál töltöttem, akik nyáron vettek egy új házat, és most költöztek ki, így mi péntekem már ott aludtunk. Esküszöm még számomra is furcsa volt a váltás, pedig én nem jártam olyan sokat a barátomékhoz sosem. Azért három év az mégiscsak három év. Fura volt így visszamenni a régi lakásukba összeszedni az ott maradt cuccokat. Még a barátom is megemlítette, mennyire az, pedig ő aztán nem szokott szentimentalistáskodni. Mindenesetre az új házuk hatalmas, és egész szép is, csak még nagyon érződik rajta, hogy nem rendezkedtek be igazán. A barátom szobája sincs még kész, összesen egy ágy, egy fotel, meg egy íróasztal van benne. Viszont az ágy kétszemélyes, ami újdonság a kapcsolatunkban, mivel eddig az esetek 97%-ban egyszemélyes ágyakon osztoztunk. Először nem is nagyon tudtuk, hogy mit kezdjünk ennyi hellyel, nagyon vicces volt. Szerencsére azért feltaláltuk magunkat :D

Ami pedig a legizgalmasabb, ami velem történt ebben a hónapban, az az, hogy hosszas álmodozás és tervezgetés után végre megvettem a repjegyeket Lisszabonba. Szóval mostmár nagyon úgy néz ki, hogy júliusban eltölthetek 4 teljes napot Portugália fővárosában, ráadásul a barátommal kettesben. Évek óta várok erre, hogy mi ketten elutazhassunk valahova, és most végre itt az alkalom! Ráadásul nem is akárhova megyünk - Portugália nagyjából az egyetlen olyan ország, ami meglátogatásáért a barátom is igazán lelkesedik. És hogy tovább fokozzam a sorsszerűséget, pont a születésnapján leszünk Lisszabonban. Ja, és a repjegyek az én megkésett születésnapi ajándékjaim (már ami az én részemet illeti). Szerintem ennél szebbet és jobbat kívánni sem kívánhattam volna.

Szavakkal el sem tudom mondani, hogy milyen izgatott vagyok az utazás miatt, már szinte teljesen összeállt a fejemben, hogy mikor hol és mit akarok megnézni, vagy mit akarok mindenképp kipróbálni. Valószínűleg 3 napot fogunk konkrétan Lisszabonra szánni, egyet pedig annak környékére, vagyis pontosabban Sintrára. Sintra egyébként egy kisebb város 20-30 percnyi vonatútra Lisszabontól, telis-tele gyönyörű látnivalókkal. Keressetek rá, mert megéri! Én azonnal beleszerettem a helybe.

Hát dióhéjban ezek történtek velem novemberben, remélem nektek is jól telt az ősz utolsó hónapja!

No comments

The Tea Break Award - A teaszünet díj

by Vix - Wednesday, November 08, 2017

Ginny kedvességének hála, hozzám is elért ez az újkeletű díjacska, amit Thea-nak köszönhetünk! Drága Ginny, köszönöm, hogy többek között rám is esett a választásod, nagyon jól esett, hogy valaki engem is jelölt a díjra, még így is, hogy egy ideje sajnos alig-alig írok a blogra. Nagyon becsülöm a blogos munkásságodat, és imádom követni a bejegyzéseidet, mert szépen és letisztultan tudsz írni, ráadásul olyan témákról, amik fontosak vagy épp érdekesek. Szóval kedves olvasók, ha eddig még nem tettétek volna, nézzetek be a GinnEase blogra, mert megéri!

Most pedig lássuk a díj szabályait:

1. Köszönd meg a jelölést annak, akitől kaptad a díjat, említsd meg és linkeld be a blogját. Másold be a szabályokat a bejegyzésedbe te is.

2. Mielőtt megválaszolnád a kérdéseket, illesz be egy idézetet, amiről azt gondolod, hogy a legjobban illik hozzád, jellemez téged.

3. Válaszold meg a 8 kérdést, amiket a téged díjazó blogger tett fel.

4. Írj újabb 8 kérdést, amiket majd a te jelöltjeid fognak megválaszolni.

5. Jelöld meg azokat a bloggereket a blogjaikkal együtt, akiket megjutalmazol a díjjal, s magyarázd meg pár szóval, miért pont rájuk esett a választásod.

+1. Kívánj valami szépet az általad díjazott bloggereknek.

"Tudom alszol, ha ébren volnál,

A csillagok közt barangolnánk,

Körbe néznénk, a felhők csúcsán,

Megszületnénk egymás ajkán."

1. Hogyan néz ki a jövőd a legvadabb álmaidban, ha a pénz és minden más nem lenne akadály?

Hát erről elég konkrét elképzeléseim vannak, sajnos talán kicsit túl konkrétak is. Először is, lenne egy csodaszép nagy kertes házam, ahol a férjemmel és a két kisgyermekünkkel élnénk. Plusz lenne egy corgi és egy shiba inu kutyusunk, mellette pedig egy cicánk, aki egész nap bent lustálkodna a házban. Lenne egy lovunk is, akin tudnék lovagolni, ahogy (később) a gyerekek is. Én két diplomával rendelkeznék, végzettségemet tekintve pszichológus és biológus/valami hasonló lennék egyszerre, vagy ha nem, akkor pszichiáter. A családommal évente legalább egyszer elrepülnénk valami új helyre, és új élményeket gyűjtenénk. Továbbá lenne egy nyaralónk Portugáliában, a tengerparton, és egy valahol a hegyekben, mondjuk Svájcban. Ja és nekem lenne egy hatalmas szobám tele édes-sós popcornnal.

2. Ha művész lennél, milyen stílusban, milyen eszközökkel dolgoznál és mit jelenítenél meg?

(például agyagszobrász absztrakt stílusban)

Ha művész lennék, egész biztosan író lennék. (Még így is szeretnék egyszer az lenni, de művésznek egész biztosan nem fogom tartani magamat soha, mert nincs annyi tehetségem.) Leginkább szabadverseket és novellákat írnék, és valószínű, hogy a hétköznapi élet apró rezdüléseit, örömeit és bánatait venném művészetem alapjául. Képzőművésznek sajnos egyáltalán nem tudom elképzelni magam, ez a világ távol áll tőlem, annak ellenére, hogy mások alkotásaiban szívesen gyönyörködöm. Ami még közel áll a szívemhez, az a tánc, és ha táncművész lehetnék, egész biztos, hogy balettoznék. Az szerintem egy csodálatos módja az önkifejezésnek.

3. A hét melyik napját szereted a legjobban, és miért?

Technikailag a legjobban a szombatokat szeretem, mert akkor nem kell semmit sem csinálnom, és (többnyire) arra fordíthatom az időmet, amivel vagy akivel szeretek foglalkozni. Másik nagy kedvenc napom a szerda, mert bár ekkor van a leghosszabb napom az egyetemen, ilyenkor alszik nálunk a barátom, ami mindent felülír és automatikusan feldobja az egész napomat.

4. Mi a kedvenc képed jelenleg?

Nem szúrom be, mert lusta vagyok, de egyébként egy borzasztóan aranyos tacskó kutyus, akit a gazdija két kézzel tart az égbe, és ettől úgy néz ki, mint egy büszke minikolbász. Irtó cuki.

5. Mi életed legelső emléke?

Ez nagyon érdekes kérdés, én is többször gondolkodtam már ezen. Sosem jutott eszembe konkrét emlékkép, mindig csak benyomások és érzések merültek fel bennem, ezeket pedig nehéz szavakba önteni, de azért megpróbálom. Emlékszem arra, hogy milyen érzés volt a nappalinkban, a szőnyegen feküdni egy délután az iskolából vagy az óvodából hazaesve - az üvegasztal alá bújtam, és gyümölcsalakú gumicukor volt a kezemben, meg egy ceruza, amivel rárajzoltam a mandarin körvonalát az üveglap aljára. Szeptember lehetett, mert csodásan sütött a nap. Igazából érdekes, de a fény az, ami leginkább szerepel a kezdetleges emléktöredékeimben, például az is elég erősen él bennem, hogy milyen az, amikor az oviban az ablakon át beszűrődik a fény délután, és a barna szőnyegre vetül, ahol játszani lehetett.

6. Mi az a téma vagy témák, ami(k)ről rengeteget tudsz beszélni?

Hááát... filmek, könyvek, írás, sorozatok, kutyák, és kutyás meme-ek. Ezekről tényleg sokat tudok beszélni, de például a biológiáról és a pszichológiáról is, csak ezeket nem mertem odaírni, mert azért egyikből sincs olyan átható tudásom, mint amennyire szeretném.

7. Ha beöltöznél, mi/ki lennél farsangkor vagy következő halloweenkor? Szokásod megünnepelni ezeket és beöltözni?

Imádom a beöltözős bulikat és ezért a farsangot és a halloweent is kedvelem, bár egyiket sem ünneplem igazán elhivatottan. Ha a barátaimmal elmegyünk valahova bulizni, akkor beöltözök, ha nem, akkor nem. Egyébként nagyon szeretnék egyszer khaleesinek öltözni, szóval ez lenne a következő jelmezem.

8. Spoilerezzünk egy kicsit: Miről fog szólni a következő posztod, ha szabad tudni?

Hát valószínűleg arról a hatalmas tanácstalanságról, ami jelenleg az életem, mert szeretném kiírni, és szeretném, ha ti is elmondhatnátok a véleményeteket a dologról és tanácsokat adnátok nekem. Amúgy készülök egy "műhelyes" novellaszerűséggel is, meg valami izgi pszichós cikkel. Még nem tudom, hogy ez inkább szakmai segítség legyen (pl. arra gondoltam, hogy leírhatnám, milyen "ágai" vannak a pszichológiának, és ezekkel mit tudsz dolgozni) vagy csak egyszerű érdekességek, szóval ha van kívánságotok, jelezzétek nekem kommentben.

Én pedig csak egyetlen egy bloggert szeretnék nevezni erre a díjra, mivel úgy látom, hogy az általam kedvelt és olvasott blogok többsége már megkapta ezt a díjat, a visszaküldésnek meg nem látom értelmét. Szóval a jelöltem a Tea is a hug in a cup írója, aki csodálatos és érdekes blogot vezet, remélem szeretettel fogadja tőlem ezt a kis elismerést! Azt kívánom neked, hogy maradj mindig pozitív, és legyen kellő kitartásod minden olyan dologhoz, amit az életben véghez akarsz vinni. Merj álmodni, és aztán abból valóságot csinálni! :)

Az én kérdéseim pedig:

1. Mi motivál a blogod írásában?
2. Ha bárhol élhetnél a világon, hol élnél és miért?
3. Jelenleg elégedett vagy az életeddel?
4. Mit gondolsz a me too kampányról?
5. Mikor és miért sírtál utoljára?
6. Ha csak egyetlen egy szerettedet "tarthatnád meg", és a többitől örökre el kéne szakadnod, ki lenne az?
7. Mi az az öt dolog a mai napban, ami felvidított?
8. Inkább karrier vagy család?

Ha szeretnétek megválaszolni a kérdéseimet, a bejegyzés alatt egy hozzászólásban megtehetitek, én nagyon örülnék neki! :)

4 comments

Mi van velem?

by Vix - Wednesday, November 01, 2017

Elborzadva tapasztaltam, hogy lassan egy hónapja nem írtam semmit ide, különösképp azért, mert szinte minden nap megfordul a fejemben a blog gondolata, és az, hogy írnom kéne valamit. De vannak napok, amikor egyszerűen nincs rá időm vagy energiám, és vannak napok, amikor leülök a gép elé, és érzem, hogy ha most megnyitnék egy bejegyzést, csak az idegesítően villogó kurzort látnám magam előtt, semmi mást. Ami azért kifejezetten frusztráló, mert annyi érzés, annyi megoldatlan kérdés kavarog a fejemben, hogy abból egy egész regényt lehetne írni.

Mindenesetre most végre van időm, energiám, és úgy tűnik még ihletem is, szóval gyorsan leültem írni. Nem tudom, ki az, aki még követi a blogot (annak nagyon hálás vagyok), valószínűleg nem sokan, de már csak magam miatt is írnom kell ide. Mert szeretem ezt a kis zugját az internetnek, és mert szeretek blogolni. Szóval lássuk, mi a helyzet mostanában velem?

Amióta nem írtam, tartottam egy kis születésnapi kocsmázást a barátaimmal, ami végül elég jól alakult, attól eltekintve, hogy sokan lemondták és nem tudtak ott lenni az eseményen. Semmi különleges nem történt, de jókat beszélgettünk, és végre sikerült összeismertetnek a régi baráti társaságom (egy részét) az új, egyetemi barátaimmal. A születésnapom egyébként szeptember végén volt, és nagyon kedves emléket hagyott maga után, mert csodálatos ajándékokat kaptam a szeretteimtől. Ez most így nagyon anyagiasnak hangzik, de pont hogy nem ez a lényeg, hanem a gondolat, ami mögötte volt, és az a megerősítés, hogy akikkel én is őszintén törődök, azok szintén törődnek velem. Többek között kaptam egy meglepi lovaglást, egy színházjegyet, egy új parfümöt, és nagyon sok szeretetet.

Ami még nagy újdonság az életemben, az a munka. Egy hónapja dolgozom egy friss gyümölcskoktélokat és fagyikat áruló helyen, pultosként. A munka maga király, a smoothie és fagyi részét tényleg élvezem, csak máskülönben nem igazán vált be a dolog. Mármint én alapvetőleg részmunkaidősként jelentkeztem hozzájuk, és én ezt úgy képzeltem, hogy mondjuk heti 10-15 óra, két-három napra leosztva. Ők ezt másképp gondolták. Nem tudom miért, de nekik még az sem elég jó, ha egyhuzamban 8 órát le tudok húzni. A minimum, amit eddig egy nap ott voltam, az a kilenc óra, de általában 10 órás egy műszakom. Nem értem, hogy miért, ráadásul ez nagyban leredukálja azokat a napokat, amikor ráérek, szóval általában hetente egyszer dolgozom. Ja és nincs szerződésem, és eddig még nem kaptam fizetést, de valószínűleg nevetségesen keveset fogok kapni.

Szóval ez a munkavállalós dolog nem éppen úgy sült el, ahogy terveztem, és nem is hiszem, hogy sokat fogok itt maradni, mert vizsgaidőszakban úgysem fogok dolgozni, sosem terveztem. Szép is lenne, kilenc vizsga mellett, amiből kettő szigorlat. Ennyire azért nincs szükségem pénzre.

Na és ha már szigorlatok. Az egyetem jól megy, szép ösztöndíjat kapok, és eddig a legkevésbé sem kellett megerőltetnem magam, hogy teljesítsem a kurzusaimat. Persze ez abból is fakad, hogy egyelőre nem sok számonkérésünk volt, ami meg volt, az mind kicsi. Ez még most is kiábrándít, sajnos nem nagyon dob az önértékelésemen az, hogy az egyetem nem állít elém komoly kihívásokat. Ez olyan szinten zavar, hogy még mindig gondolkodom valami más szak elkezdésén, de őszintén tanácstalan vagyok, hogy mi lenne az, ami tényleg tökéletesen megfelelne nekem. Erről valószínűleg írok egy külön bejegyzést is, mert az őszi szünetben sokat agyaltam ezen a témán.

A magánéletemet tekintve meg... elvagyok, azt hiszem. Kezdem úgy érezni, hogy lettek egyetemi barátaim is, ami kifejezetten pozitív, és végre nem érzem a késztetést, hogy mindenkivel jóba legyek, hogy hiperaktív módra keressem az új ismeretségeket. Mert őszintén, minek? Nekem tényleg csak két-három jó barát kell, aztán kész. Persze ettől függetlenül nagyon sok szaktársamat bírom, és örülök, ha tudok velük beszélgetni, nagyon szívesen is teszem ezt, de azt már elengedtem, hogy azok felé is jópofizzak, akik egyébként már ránézésre taszítanak.

Szerelem terén is többé-kevésbé jó minden, bár az utóbbi napokban ezen is gondolkodtam, hogy mennyire megcsappant közöttünk az igazi kommunikáció. Ezen továbbra sem azt értem, hogy ha együtt vagyunk, nem tudunk miről beszélni és nem érdekel minket az, hogy mi történik a másikkal, hanem inkább azt, hogy ha távol vagyunk egymástól (ami általában hetente legalább öt-hat nap), akkor nem beszélgetünk. Vagy alig.

Nem tudom, ezzel mit lehetne kezdeni, főleg, hogy ez a probléma nem új keletű, és engem nagyon elszomorít. Imádtam, amikor a barátom minden nap megkérdezte, hogy és ma hogy telt a napom, még akkor is, ha egyébként egész nap írogattunk egymásnak. Sokkal többet jelent egy ilyen, mint a bejáratott mizu? mit csinálsz? kérdések. Hiányzik, hogy nap közben is tartsuk a kapcsolatot, még akkor is, ha csak annyi közölnivalónk van a másikkal, hogy borzalmasan unalmas ez az előadás, vagy hogy húsz perce késik a tanár. Már komolyan azt veszem észre magamon, hogy az apróságokkal szívesebben fordulok a barátnőim felé, mert tudom, hogy ők reagálni fognak rá és válaszolnak valamit, szóval beszélgetni fogunk a dologról. És persze ez valamilyen szinten természetes, de valamilyen szinten meg elég szomorú is. Mert az a gondolat van a fejemben, hogy hiába írok a barátomnak, ő úgysem fog válaszolni, és nem fogunk beszélgetni. Max két órás elcsúszásokkal, akkor meg már régen mindegy, hogy eredetileg mivel írtam rá. És azt persze várhatom, hogy ő napközben csak úgy rám írjon... Na mindegy, ezt majd vele kell megbeszélnem, nem veletek. Csak jól esett kiírni.

Ti mivel töltöttétek az elmúlt egy hónapot, miújság veletek? :)

2 comments

Mindset - szakmaiság, közérthetőség, felelősség

by Vix - Wednesday, October 11, 2017

No comments

Szívszakadás

by Vix - Sunday, October 01, 2017

Ma is körbesétáltam a kertet, mintha legalábbis abban reménykednék, hogy egyszer majd megtalállak valamelyik eldugott kis szegletében. Október elseje van, és süt a nap. Mennyire élveznéd! Biztos kint hevernél valahol a fűben, csukott szemekkel, egyenletesen szuszogó mellkassal. Még akkor sem zavartatnád magadat, ha a neveden szólítanálak, vagy odakuporodnék melléd.

Még meg kell szoknom a gondolatot, hogy bárhogy is kereslek, bármerre is nézek a kertben, te már nem leszel ott. Nem fogsz a fenyőfa alatt összekuporodva aludni, nem fogsz elnyúlni a magasra nőtt fűben, és nem fogsz esténként a teraszajtó előtt megjelenni, hogy aztán addig nyüszíts, míg valaki be nem enged. Te már örökre a kert egy csendes, hátsó szegletében fogsz pihenni, ott, ahol annyit nézelődtél.

Pénteken úgy jöttem haza, és úgy hagytalak ott a dokinál, hogy semmi baj nem lesz. Mert nem lehet. Persze mindannyian tudtuk, hogy ott van az a lehetőség is, hogy mi lesz ha... De én nem hittem benne. Már azon mosolyogtam, hogy milyen aranyosan fogsz kinézni a kis piros műtét utáni ruhácskádba, amit anya rendelt neked, és hogy mennyire utálni fogod először. Aztán jött ez a mondat: rossz hírem van önöknek.

Még akkor sem hittem el, hogy ez fog történni. Akkor sem, amikor azt mondta az orvos, hogy el kell téged altatnunk. Csak néztem a kis testedet, a négy lábadat kikötözve, és néztem azt a hatalmas, véres valamit, ami tályog kellett volna legyen, de daganat volt. Hallottam a magyarázatot. Láttam, ahogy az orvos megmutatja apunak, hogy pontosan mi a probléma, hol az az ideg, amire ránőtt a daganat. Hallottam a jövődet is. Bénulás, fulladás. És hallottam a gép egyenletes pittyegését is.

Minden erőmre szükségem volt, hogy a zokogásomon keresztül megkérdezzem, amputálhatjuk-e a lábadat. És minden remény kiszaladt a szívemből, amikor az orvos megrázta a fejét - nem érne semmit. Neked már sosem lesz jobb.

Arra is emlékszem, hogy anya elrángatott az ajtóból, hogy ne nézzelek. Hogy ne lássam, ahogy ott fekszel, teljesen eszméletlenül, félrelógó nyelvvel, felnyitva. De nekem nem a látvány fájt. Nekem a veszteség fájt, a tudat, hogy téged többé innen már nem vihetünk haza. Az injekció előtt visszamentem hozzád, és remegő hangon megkérdeztem, hogy megsimogathatlak-e még egyszer utoljára. Odamentem hozzád, a fejedhez hajoltam, és elbúcsúztam tőled. Ott simogattalak, ahol csak értelek, és te szuszogtál, öntudatlanul és mélyen. Apa is ott volt velem. Ő is elbúcsúzott tőled, és később csendesen azt mondta, hogy felhorkantottál, amikor ő ott hagyott. Szoktál ilyet, horkantani álmodban.

Egy padon ülve hallgattam, ahogy a gép egyenletes pittyegése néha kihagy. Egész testemben remegtem, de nem tudtam felállni, nem tudtam ott hagyni a rendelőt. Tudnom kellett. Hallanom kellett, ahogy a szíved leáll. Nem tudom miért, de akkor és ott úgy éreztem, muszáj veled lennem a végsőkig. Folyamatosan a kezeimet néztem, az ujjaim idegenek voltak és fehérek, remegtek. Hallgattam.

Aztán abbamaradt a pittyegés.

Köszönöm, hogy tíz évig velünk voltál, drága kutyusunk! Hiányozni fogsz, és sosem felejtünk el.

Aludj jól, Becky.

No comments

Őszi bakancslista

by Vix - Sunday, September 24, 2017

Amint láthatjátok, a blogra is beköszöntött az ősz. Kicsit változtattam a színvilágon, valamint új sablont töltöttem fel kinézetként, ami talán még az előzőnél is letisztultabb. Azonban az ősz nem csak itt blogspoton ért utol, hanem a szívembe is beköltözött. Egyelőre a borongós melankólia még szerencsére elkerül, de az a tipikus őszi hangulat már pár hete megszállt. Ennek eredménye ez a bejegyzés is, ami ha jól sejtem, az első ilyen "szezonális" bakancslista a blogon.

Amit leszögeznék így előre, az a lista személyes vonatkozása. Ez sokkal inkább egy "to-do list" nekem, mint egy inspirációs bejegyzés nektek és mindenki másnak arról, hogy mivel üssük el üres perceinket az őszi időben. Ezt egyrészt sajnálom, mert szeretnélek titeket motiválni és inspirálni új dolgok kipróbálására, másrészt viszont úgy érzem, hogy nagyon sok ilyen bejegyzés kering már az interneten, így nekem felesleges lenne írnom még egy ezrediket. Azt remélem, hogy ez a személyes bakancslista is inspirálni fog titeket valamilyen szinten, ha másra nem, hát legalább arra, hogy ti is megírjátok a sajátotokat.

Pumpkin Spice Latte-t inni // Igen, tudom, hogy basic, de amióta feljöttem Budapestre, azóta tervezzük a lakótársaimmal, hogy végre elmegyünk inni egy Pumpkin Spice Latte-t a Starbucksba, hogy lássuk mire az a nagy felhajtás. Egy éve nem sikerült megvalósítanunk ezt a tervünket, mert mindenki össze-vissza rohangált és az órarendjeink ütötték egymást, de most itt az újabb lehetőség - remélem idén sikerül bepaszíroznunk valahová egy kis kávézást.

Amerikai pitét sütni // Igazából már régóta piszkálja a fantáziámat, hogy miben lehet más egy amerikai pite a mi kis magyar piténktől, és mindig is tetszettek ezek a sütik a kis aranyos rácsos tetejükkel. Az agyam valahogy az otthonnal és az ősszel kapcsolja össze a pitesütést, úgyhogy idén mindenképp megpróbálkozom majd egy ilyen elkészítésével.

Piknikezni a Normafán // Tavasszal már jártam ott, és akkor is nagyon tetszett a hely hangulata, de biztos vagyok benne, hogy ősszel ezerszer szebb élmény a Normafán sétálgatni a sok színes levél és fa között. Nagyon király lenne, ha idén a barátommal kettesben jutnánk el ide, de nem tudom, ő mennyire díjazná az aktív pihenést hétközben. Nos majd meglátjuk :)

Túrázni egyet apával // Apa általában évente elmegy túrázni, vagy a családdal vagy egyedül, én pedig mindig nagyon szeretek vele tartani. Előző évben egy szuper napot töltöttünk el a Bakonybélben, és nagyon szép helyeket fedeztünk fel együtt, még egy planetáriumba is beugrottunk. Számomra ez egy nagyon kedves emlék, és szeretném ha még több ilyet tudnék gyűjteni a közeljövőben.

Töklámpást faragni // ... és nagyon sok sütőtököt enni. Imádom a sütőtököt, és ősszel szerencsére sokat is csinálunk itthon - jó arra hazaérni, hogy a konyhából árad a sütőtök illata. Az pedig még jobb, amikor beleharapok a narancssárga finomságba, amit előzőleg leöntöttem egy kis mézzel. Ami pedig a tökfaragást illeti, kiskoromban mindig jó mókának tartottam, bár sosem voltam valami ügyes benne. Jó lenne újra megpróbálkozni a dologgal, hátha most valami királyabbra vagyok képes. Mókás lenne kitenni egy töklámpást az albérletben.

Résztvenni egy Halloween partin // Még sosem halloweeneztem, pedig gyakorlatilag minden évben eltervezzük a barátaimmal, hogy majd most tartunk egy beöltözős bulit, de eddig csak egy farsangot sikerült összehoznunk. Remélem idén sikerül eljutnunk egy buliba, mert nagyon szeretem a beöltözős partikat. Bár még ötletem sincs, hogy minek öltöznék, de hát még van időm.

Megrendelni egy őszi Tokyo Treat dobozt // Már írtam arról, hogy rendeltem Japánból egy meglepetés dobozt, ami tele van mindenféle vicces és bizarr finomsággal. Első alkalommal annyira tetszett ez az egész, hogy elhatároztam, még rendelni fogok pár dobozt a közeljövőben. Kitaláltam, hogy egy éven át minden évszakból rendelek egy dobozt: a tavaszit és a nyárit már le is tudtam, a következő pedig az őszi. A szeptemberiről és az októberiről már lecsúsztam, de a novemberit mindenképp meg szeretném rendelni.

Találni valami őszi darabot a turiban // Még sosem jártam turiban, legalábbis nem úgy, hogy komolyan megfontoltam volna annak az esélyét, hogy vegyek is valamit. Sokáig nem értettem, hogy mit esznek mások annyira a turiban, mert hát mégiscsak valaki más levetett, elhasznált ruháit veszed meg, de aztán felköltöztem Pestre, és egyre többször kaptam azt a választ a "Jaj de szép darab, honnan van?" kérdésemre, hogy a turiból. Az egyik lakótársam ruhatárának nagyjából a fele turiból származik, és mindig szuper darabokkal tér haza, úgyhogy egy ideje már én is nagyon el szeretnék menni valahova keresgélni.

Elutazni valahova // Ezt csak így félve és ködösen írom ide, mert az én életemben valahogy semmi sem biztos, és minden terv, minden ötlet az utolsó pillanatban kristályosodik ki, az utazás pedig különösen ilyen. Főleg ha egy másodéves medikussal próbálsz egyeztetni. Szóval a lényeg az, hogy idén szeptemberben leszek 20 éves, és szülinapomra egy utazást szeretnék kérni a szüleimtől, csak még nem látom pontosan, hogy ez miként és hogyan fog megvalósulni.

Nektek mik a terveitek őszre? Mik azok a dolgok, amiket mindenképp meg szeretnétek csinálni?

No comments

The TV Show TAG

by Vix - Tuesday, September 19, 2017

5 comments

Megint elkezdődött

by Vix - Saturday, September 16, 2017

Ne haragudjatok, amiért ilyen sokáig nem jelentkeztem, de egyszerűen sosem volt időm leülni és írni egy bejegyzést a blogra, mert mindig volt valami. Plusz a héten ugyebár elkezdődött az új szemeszter, ami azt jelenti, hogy mostmár másodéves pszichológus hallgató vagyok. Nem mondom, hogy nagyon vártam az új egyetemi év kezdetét, sőt, kifejezetten rosszul esett vasárnap este felzötyögni Budapestre, még úgy is, hogy a barátom ott ült mellettem. Mondjuk erre az is rájátszott, hogy szombaton a barátnőm 20. születésnapi buliján sikerült kicsit visszafáznom, így egészségügyileg sem voltam épp toppon, meg lelkileg sem.

Bevallom, hogy különböző okok miatt kissé tartottam az új félévtől, de eddig kellemesen csalódtam, mert érdekesnek és inspirálónak tűnnek az óráim, a tanárok többsége pedig aranyos. Az órarendem is jó, sikerült bejutnom az összes olyan órára, amire szerettem volna, pénteken pedig az egyetem közelébe sem kell mennem. Csütörtökön is két órám van csak, hétfőn pedig fél egykor kezdek, szóval tényleg laza. Cserébe viszont a keddem és a szerdám jól meg van tömve. Meg két szigorlatot is felvettem és így negyven kreditem van, szóval a vizsgaidőszak húzós lesz. De legalább ebben a félévben fejlődéslélektan gyakorlaton végre vehetek fel teszteket és anamnézist egy kisgyerekkel.

Máskülönben előző héten gólyahetünk volt, amin volt szerencsém nekem is részt venni, mint szervező és csopvez. Nem mondom, hogy nem féltem a dologtól, mert még sosem voltam ilyen szerepben és izgultam kicsit, hogy hogyan fogok teljesíteni de szerintem megálltam a helyem. Abban is biztos vagyok, hogy jobban is odatehettem volna magam, de hát szeretek kis lépésekben haladni. Legközelebb majd még ügyesebb és nyitottabb leszek, tapasztalatnak meg mindenképp jó volt ez az alkalom.

Egyébként nagyon gondolkodom, hogy mit kezdjek azzal a szabadidőmmel, amim még van - dolgoznom sem ártana, és egy szaktársamtól kaptam is egy elég jó tippet, de közben csomó jó lehetőség is van a karunkon, például csatlakozhatnék az ELTE Kortárs Segítő Csoporthoz, vagy a MPT Ifjúsági Tagozatához. Utóbbi azért lenne jó, mert azért mégiscsak a Magyar Pszichológiai Társaságról van szó, és saját élménnyel, önismerettel meg nemzetközi lehetőségekkel kecsegtetnek, és ez biztos elég jól nézne ki az önéletrajzomban. A Kortárs Segítők meg azért vonzanak, mert ritkán lehet BA alatt igazi tapasztalatot szerezni segítői munkában, ez pedig az - az egyetlen olyan hely, ahol pszichológushallgatóként esetvezetést folytathatok.

Szóval nehéz döntés... mert sajnos nem hiszem, hogy egyszerre kivitelezhető lenne mind a három. Még a munka és egy "pszichós dolog" talán beleférne, de már az is necces. Főleg, hogy mellette a barátommal is szeretnék találkozni, és néha szociális életet is élnék. Meg azért a családomat is szeretném látni, ha lehet. Na mindegy, majd lesz valami.

Nektek hogy ment a sulikezdés? Milyen az új órarendetek, félévetek? :)

No comments

Pages

2017 kérdésekbe foglalva

Karácsonyi haul

Karácsonyi wishlist

Pszichológus vs. pszichiáter

Vizsgaidőszak előtt

The Tea Break Award - A teaszünet díj

Mi van velem?

Mindset - szakmaiság, közérthetőség, felelősség

Szívszakadás

Őszi bakancslista

The TV Show TAG

Megint elkezdődött

About me

Labels

recent posts

Kövess

Blog Archive

Kedvencek

Olvasók