A hotelbe jutásunk elég kalandos volt, ugyanis először egy teljesen rossz irányba tartó buszra sikerült felszállnunk, ráadásul úgy, hogy mi meg voltunk róla győződve, hogy jó felé tartunk - az, hogy valami nem stimmel, csak akkor lett világos, amikor leszálltunk, és körbenézve nagyjából Törökbálinton találtuk magunkat. 

Végül két nénitől tudtuk meg, hogy Krakkó másik végébe kéne utaznunk a keresendő címért, így felszálltunk a legközelebbi buszra, ami a központba indult, és nagyjából bíztunk a szerencsébe, hogy valami majd történik, és nekünk sikerül rájönnünk, pontosan hogy jussunk el a hotelig. Hát történt is - egy fiatal párocska segített ki minket végül, illetve annak is a férfi tagja, de ő viszont nagyon aranyos és kedves volt. Még beszélgetett is velünk. A barátnője viszont elég furcsán viselkedett, konkrétan úgy nézett ki, mintha miattunk jól összevesztek volna (?), de amikor utoljára láttuk őket, azért egy ölelés megvolt, szóval talán nem vetettünk véget örökké a boldogságuknak. 

A hotelben egyébként minden rendben volt, és egy másfél órás pihenés, valamint önmagunk rendbeszedése után úgy döntöttünk, hogy visszatérünk a város szívébe, és megnézzük a karácsonyi vásárt. Nagyon hideg volt, szóval két órát sikerült csak ellézengenünk a főtéren és annak környékén, viszont iszonyatosan jól éreztük magunkat, és mindent kipróbáltunk, amit csak lehetett: ettünk pierogit, ami egy tradicionális lengyel töltött gombócszerűség, kipróbáltuk a sült sajtot lekvárral, vettünk csokival leöntött gyümölcsöket, és természetesen ittunk egy jó forralt bort is.

Ami egyébként már az első nap feltűnt, az az volt, hogy a lengyeleknél borzasztóan sok pékség és cukrászda található, ami egyrészt idegesítő, amikor egy rendes éttermet keresel, hogy leüljetek enni, másrészt meg igazán kellemes, ugyanis bármikor kedvedre csorgathatod a nyáladat a csodaszép ételköltemények láttán. Amik biztos nagyon finomak is, de mi sajnos nem próbáltuk ki őket.

Hazafelé a sétálóutcán még elbohóckodtunk egy kicsit, betértünk mindenféle üzletecskékbe nézelődni, aztán felszálltunk a villamosra és visszatértünk a hotelbe, befejezvén első napunkat Krakkóban.

Másnap a királyi palota, vagyis a Wawel volt a terítéken, így viszonylag korán keltünk, hogy a tíz órai nyitásra ott tudjunk lenni. A reggeli egyébként isteni finom volt, rendesen be is laktunk mind a ketten, sőt, még egy almát is eltettünk útravalónak. Megmondom őszintén, hogy én a Wawelt vártam a legjobban az egész Krakkó-túránkból, mert én imádom a kastélyokat, szeretem elképzelni, hogy hogyan is élhettek itt régen az előkelő nemesek - meg amúgy is, azért az ilyen helyek általában gyönyörűek.

Nem is lett volna semmi baj, csak arra nem számítottunk, hogy előttünk két lépéssel fog elfogyni minden jegy aznapra - márpedig ez történt. Én elképesztően elszomorodtam, és egyben nagyon mérges is lettem magunkra meg a szituációra is. Végül a csalódottságomon az enyhített, hogy sikerült bejutnunk a székesegyházba, és mindent meg is tudtunk nézni rendesen. Jártunk a harangtoronyban, lent a kriptában, meg a kettő között mindenhol, és nekem nagyon tetszett az egész. Kicsit még most is sajnálom, hogy magába a palotába nem sikerült bejutnunk, de talán lesz legközelebb, és akkor már okosabb leszek.

A Wawel után a régi zsidó negyedet vettük célba, de persze magunkhoz híven most sem tudtuk igazán, hogy merre indulunk, így sokáig csak céltalanul lézengtünk, többé-kevésbbé követve az útmutató táblácskákat. Ami egyébként nem bizonyult rossz ötletnek, mert így teljesen véletlenül rábukkantunk egy nagyon szép gótikus templomra, később pedig egy aranyos kóser kávézóba sikerült betérnünk, ahol én popcorn latte-t, a barátnőm pedig bounty-s latte-t kért, és mindkettő nagyon finom volt. Még egy házi készítésű sós karamellás pitét is ettünk, ami szintén jó választás volt a részünkről. 

A kis pihenőnk után még jó egy órát sétáltunk a zsidó negyedben, aztán átmentünk Krakkó túloldalára, hogy megnézzük a Schindler gyárat. Vettünk belépőt a kiállításra, és a délután további részét azzal töltöttük, hogy a lengyel zsidók helyzetéről olvastunk a második világháború ideje alatt. Nem mondom, hogy a napom legfelemelőbb pontja volt az a kiállítás, de mindenképp tanulságosnak bizonyult, és bár ahhoz túlságosan fáradt voltam, hogy mindent rendesen meg tudjak nézni és el tudjak olvasni, azt sikerült megállapítanom, hogy egy egészen jól felépített, érdekes kiállítással volt dolgunk. Abszolút megérte bemenni.